konyhában

2019.04.08. 06:51

Már Madách-sütit is tudnak készíteni a gyarmati kollégisták

Elkészült nemrég a Madách Imre Kollégium új konyhája, amelyet tanári felügyelettel már használatba is vettek a diákok. A konyha teljesen felszerelt és gépesített.

Lászlók Judit

Belekóstolhatnak az egészséges életmódba a Madách Imre Kollégium tanulói

A kollégisták a Madách Kollégium Diákjaiért Alapítvány által részt vesznek a Menő Menza programban. Ezért tavaly szep­tembertől kezdődően idén augusztusig bezárólag összesen 19 rendezvényt kell összeállítani és lebonyolítani az egészséges étkezés szellemében.

Belekóstolhatnak az egészséges életmódba a Madách Imre Kollégium tanulói

– A programok során dietetikust is alkalmazunk, aki a foglalkozásokon, illetve egyéni beszélgetéseken segít a rászorult diákoknak és dolgozóknak, az egészségügyi és az elhízással kapcsolatos kérdések megválaszolásában – mondta el portálunknak Hegedűsné Barna Rita.

A Madách kollégium igazgató-helyettese, az alapítvány munkatársa hozzátette: a program célja az, hogy a mindennapi étkezések során kevesebb káros élelmiszert egyenek és vásároljanak a gyerekek, illetve segítse őket abban, hogy képesek legyenek ügyesebben eligazodni a konyha világában. Az egyes eseményeken általában 40–50 fő vesz részt, akik egyébként már több higiéniás előadáson is részt vettek. Az eddig előadók között ott volt mások mellett Jagyutt Péter mestercukrász és dr. Bauer Viktor gyermekorvos is.

– A tanulóink már részt vettek néhány bemutatón, megismerhették a felszolgálás alapjait, továbbá gyakorolhatták a bólé és a fittszendvics elkészítését is – mondta Hegedűsné Barna Rita.

Mint mondta, a kollégisták legutóbb a hidegtál elkészítését sajátíthatták el, megsütötték a Madách-sütit, valamint tortadíszítő versenyt is rendeztek. A hidegtál elkészítéshez az egyik helyi pecsenyesütő dolgozói nyújtottak segítséget, a desszert pedig Grenyó Klaudia cukrász irányításával született meg.

Támaszkodhatnak az alapítványra

Az új konyha a magánszemélyek által alapított Madách Kollégium Diákjaiért Alapítvány segítségével valósult meg. Az alapítvány a hátrányos helyzetű kollégista diákok étkezési költségeinek mérséklésére, valamint ruházati és egyéb költségeinek támogatására jött létre. A kuratóriumban Babcsa József elnök és Hegedűsné Barna Rita, mint tag dolgozik. A civilszervezet szervezésében még számos esemény vár a kollégistákra ebben a tanévben.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában