Összefogás

2018.11.14. 17:57

Közös erővel készült el Szirák kemencéje

Sokat tesz a településért a helyi Szirák Polgárosodásért Alapítvány, amelynek célja egyebek mellett, hogy megőrizze a kulturális értékeket és javítsa a lakosság életkörülményeit.

T.-N. O.

A szervezet tagjai a közelmúltban összefogtak és elhatározták, hogy a közösségi ház udvarán építenek egy kemencét, amely nemrégiben teljes egészében elkészült. A kezdeményezés a Cseppkő Gyermekotthon támogatásával valósulhatott meg, de rengetegen felajánlották segítségüket. Hónapok alatt nagy összefogással végül sikerült felépíteni a kemencét, amely a jövőben egy egész falut szolgál majd ki.

Régi álma vált valóra a településen élőknek, Fotó: NMH

Az alapítványnak a településen található egy közösségi háza is, ahol rendszeresen programokkal készülnek a helyiek számára. A napokban például szünidei játszó délutánt szerveztek a gyerekeknek, akik a jó időnek köszönhetően az udvaron, de bent is különböző játékokat próbálhattak ki, így például rajzolhattak, számítógépen fejleszthették képességeiket, de rajzoltak is. Ráadásul használatba vették az elkészült kemencét is, amelyben lángost sütöttek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!