esemény

2019.12.27. 06:50

Karácsonyi hangversenyt rendeztek a salgótarjáni zeneiskolában

A salgótarjáni Váczi Gyula Alapfokú Művészeti Iskola hagyományteremtő szándékkal rendezte meg karácsonyi hangversenyét, amelyen a telt házas közönség szívét egytől egyig átjárták a lélekmelengető és ünnepi dallamok.

Palchuber Kinga

A füleki Melódia Női Kar szereplésével a testvérvárosi kapcsolatokat is erősítette

Fotó: NMH

– Tavaly a József Attila Művelődési Központban több mint kétszáz művésznövendékünk bizonyította tehetségét év végén, s a közönség hatalmas elismerését fejezte ki a műsor iránt. A gálahangverseny célja az volt, hogy a közönség igazán családias és boldog hangulatban üdvözölje az egyik legszentebb ünnepet. Idén a célunk hasonló volt, ám úgy döntöttünk, hogy a Váczi koncerttermében hívjuk életre a különleges karácsonyi hangversenyt. A visszajelzések alapján elmondhatom: sikeresen zártuk az estét! – mondta a Nool.hu érdeklődésére Kapi Gyula, az intézmény vezetője.

Hozzátette: ilyen jellegű, kollektívát összekovácsoló eseményre már évek óta nem volt példa házon belül, ezért is bízik abban, hogy jövőre újból felcsendülhetnek a szebbnél szebb karácsonyi dalok.

A füleki Melódia Női Kar szereplésével a testvérvárosi kapcsolatokat is erősítette
Fotó: NMH

Az eseményen Fekete Zsolt, Salgótarján polgármestere mondott köszöntőt, aki pozitívan fogadta a zeneiskola kezdeményezését a testvérvárosi kapcsolatok erősítésére.

– Bízom benne, hogy a karácsonyi hangversenyből valóban sikerül hagyományt teremteni a városban. A karácsony az év egyik legboldogabb időszaka, mindnyájan arra törekszünk, hogy a legnagyobb örömöt szerezzük a családunknak. A sok készülődés mellett azonban elhomályosodik az ünnep valódi fontossága, ám miközben elmerülünk a zenében, felismerjük, mi is az, amit annyira szeretünk a karácsonyban – mondta Fekete Zsolt.

A salgótarjáni zeneiskolában fontosnak tartják, hogy minden tehetség és hangszer előtérbe kerüljön, így a karácsonyi koncerten is bemutatkozott a Vá­czi valamennyi művésztanára. Életre keltek a billentyűs, a fafúvós és a rézfúvós hangszerek, de a népzene és az ének is teret kapott a színpadon. Mások mellett ünnepi dallamokkal töltötte meg a nézők szívét Farkas Diána, Kovács László és Szabó Istvánné (zongora), Matuz Csilla (orgona), Tóth Tibor (hegedű), Kövesdi Krisztián (tuba), Banos Boglárka és Barabásné Morvai Tímea (furulya), Andrássy Ferenc, Hrúz Dénes és Hrúz Márton (népi trió), valamint Makainé Simon Katalin (ének). Továbbá műsorral készült a közönségnek a Salgótarjáni Rézfúvós Kvintett, valamint az iskola tanáraiból alakult vonósnégyes – Tajti Veronika, Kajzinger Katalin, Fodor Sándor és Balázs Egon – is.

A koncert egyik fénypontja volt, amikor a füleki Melódia Női Kar is bemutatkozott a pódiumon. Végül valamennyi fellépő egyszerre zenélt a színpadon, s amikor a Csendes éjt a közönség együtt énekelte a fellépőkkel, akkor az ünnep varázsa igazán beköltözött a zeneiskolába. A bevételek a Zenélő Ifjúság Alapítványhoz folynak, amely a zeneiskola fejlődését támogatja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában