Nógrád megye

2018.12.24. 16:00

Mindannyian győztesek vagyunk, mert megszületett a megváltó Jézus Krisztus!

Az adventi időszak végeztével elérkezik az év legszebb, legcsendesebb, legmeghittebb ünnepe. Előtte a hetek rohanással, tolongással, zajjal jártak, most azonban egy halk, lassú időszak érkezik el: karácsony ünnepe. Most mindenki megáll egy kicsit, otthon tevékenykedik, szépíti és csinosítja a házat, főzi a legfinomabbakat, talán a legkülönlegesebb ételeket is, ajándékokat vesz, mert érzi: most többet adok a családnak, a legfontosabb embereknek, többet adok a körülöttem lévőknek, hiszen ünnep érkezett.

Veszelovszki Balázs

Forrás: Shutterstock

Nem is gondolja, hogy nemcsak a sütemény ízével, hanem a többiekre fordított idővel adja mindezt, azzal adja a legtöbbet, az jelenti a legnagyobb ajándékot. Bár a karácsonyi ízek felejthetetlenek, mégis az a legfontosabb ekkor, hogy ebbe „belefőzi” és „belesüti” a készítője a lelkét is, a szabadidejét feláldozva odaadja a szeretteinek ezt is.

Mai rohanó világunkban ez az egyik legfontosabb ajándék: az együtt töltött idő, legyen az sütés, főzés, beszélgetés, közösségi együttlét. Óriási ajándék, hiszen lemondunk valamiről a másik javára. Az új évszázad első negyedében felgyorsult a világ, a tévéhíradó már nyár végén beszámol az amerikai bevásárlóközpontok karácsonyi díszítéseiről, a vásár kezdetéről. Tehát ha csak erről, a mértéktelen vásárlásról szólna a karácsony, azért nem kellene várni az év végéig. De ha csak a főzésről és a sütésről szólna, azzal sem várnánk addig, hiszen egy-egy nagyobb ünnepen ugyanez történik meg a családban.

Most azonban van egy különlegessége is az ünnepnek: a vallási tartalma, a fő jelentősége. Az ünnepnek, ami kétezer évvel ezelőttre visz minket el, hogy megértsük: született egy ember értünk, aki nem vállalta a fényes palotákat, a díszes helyeket, az előkelő házakat. Nem is vállalhatta volna, hiszen nem nyitottak ajtót, bezárkóztak a várandós kismama és jegyese elől. A város szélére érkeztek, egy istálló volt számukra szálláshely. Az ott lévő állatok hamar belehelték melegükkel az épületet – nem tudták, ki vagy mi van ott, ösztönösen tették, adták azt, amit ők tudtak. Az angyalok aztán hírül adták a pásztoroknak, akik – így őrizték meg a néphagyományban – aztán azt vittek nekik, ami a kezük ügyébe került: túrót, sajtot, vidám éneket, táncot, és a már említett időt: nem késlekedtek, szaladtak, hogy láthassák a Kisdedet. A napkeleti bölcsek messze földről érkeztek, hosszas vándorlás után értek Betlehembe, de megérkeztek: saját kincseiket vitték és adták oda a Gyermeknek. És természetesen felajánlották idejüket, amit – talán – a tudománytól vettek el, de tudták: megéri.

Természetesen a fenti sorokat nem teológusi bibliaértelmezésnek, inkább laikus értelmezésnek kell vennünk, mellyel arra kívánok rámutatni, hogy az idő hatalmas ajándék. Ez az idő az, amit odaadhatunk szeretteinknek a már említett házi munkával, de épp úgy, ahogyan a pásztorok és a napkeleti bölcsek is: Jézusnak is oda kell adnunk. Azért, hogy hódoljunk mi is előtte.

Menjünk el karácsonykor a templomunkba az éjféli misére vagy a karácsonyi szentmisék valamelyikére, nézzük meg a betlehemet a templomban, a jászolban fekvő kis Jézust, hallgassuk meg a karácsonyi szentbeszédet, és énekeljük a magyar karácsonyi énekeinket, amelyeket évszázadokon keresztül kódexekben, énekeskönyvekben őriztek meg nekünk elődeink. Vegyük észre karácsony igazi üzenetét: a kis Jézust, aki értünk született, aki ma is legfőbb gondolatát, a szeretetet állítja elénk példának, és aki a követésére buzdít. Mindegy mi volt eddig, ő tiszta lapot ad és újra meghív karácsonykor magához.

Éljünk vele, hogy igazi, értékkel teli lehessen az ünnepünk. Márai Sándor azt írja, hogy ha az ünnep elérkezik, akkor ünnepeljünk egészen. Tehát értsük és éljük meg az ünnepet igazán: szeretteink körében, odaadó idővel, a templomban ünnepelve, és vigyünk haza a betlehemi jászol áldásából szeretteinknek is, hogy megértsék és megérezzék az üzenetet: Dicsőség mennyben az Istennek, békesség a földön a jóakaratú embereknek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!