Jónak lenni jó

Csomagokkal felpakolva, épp a piaci bevásárlásból jövet nem nagyon villanyozott fel az ötlet, hogy nekiálljak az olajos lánccal bíbelődni, de nem nagyon volt más választásom. Kitoltam a biciklit a járdára, és kezdtem nekikészülni az akciónak.

Pár méterre tőlem két férfi beszélgetett, láthatóan a szálló lakosai. Egy hirtelen ötlettől vezérelve megszólítottam őket.

– Uraim, tudnának nekem segíteni? – kérdeztem. Némileg bizonytalanul néztek egymásra, mint akik maguk sem hiszik, hogy valaki épp tőlük vár segítséget. Mintha már megszokták volna, hogy ők az emberiség azon feléhez tartoznak, akik mások segítségére szorulnak, s nem fordítva. Mindenesetre közelebb jöttek, én pedig biztosítottam őket arról, hogy nekem még egy ilyen hétköznapi hiba elhárítása is nagy erőfeszítésbe kerül, de feltételezem, hogy ők, lévén „szakavatott” férfiemberek, pillanatok alatt profin megoldják a problémát.

Úgy is volt: talán a múltbeli emlékeik villantak be, amikor még rendelkeztek saját biciklivel, vagy férjként, családapaként őket kérték meg a bajok elhárítására bizonyos helyzetekben. Mindenesetre lelkesen fejre állították a bringát, és közösen tették vissza a láncot. Úgy tűnt, kifejezetten hálásak azért, mert hasznosnak érezhették magukat ismét, az ő tudásuk és szakértelmük kellett egy hiba megszüntetéséhez.

Hiába, adni jobb, mint kapni. S úgy tűnik, erre az érzésre időnként mindannyiunknak szüksége van.