Útépítés

2018.09.25. 06:53

Jó hír a bujákiaknak: új aszfaltot kapott az egyik legrosszabb út

Megújult a település bekötőútjának mintegy 1,7 kilométeres szakasza, amelyet a napokban adtak át.

N. O.

A fejlesztés a Magyar Közút Nonprofit Zrt. nyertes pályázatából valósulhatott meg, mondta el Ürmössy Ákos megyei igazgató.

Erősödő falvak

– Nógrád megyében összesen 40 kilométernyi útszakasz korszerűsítése történt meg, vagy folyik – közölte Tóth Péter helyettes államtitkár, aki azt is elárulta, hogy négy milliárd forintból mintegy 11 kilométer felújításának előkészületei továbbra is folynak. A Magyar Falu Program célja, hogy emelkedjen a népességmegtartó képesség, bővüljön a helyi foglalkoztatás, javuljon az oktatás és az egészségügy, valamint a közlekedés színvonala is.

Tóth Péter helyettes államtitkár az átadó rendezvényen úgy fogalmazott:

– A kormány a vidéki életminőség javítása és a vidék lakósságmegtartó képességének erősítése érdekében kiemelt feladatként kezeli az alsórendű úthálózat fejlesztését, amelyre kiváló példa a bujáki bekötőút átadása is.

Mint mondta, a 125 millió forintos költségből történt felújítás során új aszfaltréteg került lerakásra, valamint több helyen megerősítették az alapréteget is. A kivitelezők elvégezték a szakaszon lévő híd javítását, megújították a szalagkorlátokat, illetve kicserélték a jelzőtáblákat.

– Dinamikus fejlődés indult el a térségben. Egész Nógrád megyében számos útszakasz újult és újul meg. Lépésről lépésre haladunk – mondta Becsó Zsolt országgyűlési ­képviselő.

Balla Mihály országgyűlési képviselő kiemelte, mennyire fontos a települések életében, hogy az úthálózat minél jobb állapotban legyen.

Dr. Becsó Károly országgyűlési képviselő pedig elárulta, hogy a közeljövőben számos korszerűsítés indulhat útnak.

– Az útfejlesztések mellett intézmények is megújulnak, de fejlődnek további olyan szolgáltatások is, amelyek az itt élők boldogulásához járulnak hozzá – mondta Skuczi Nándor, a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke, aki példaként emelte ki az ipari parkok és a turizmus fejlesztésének ­támogatását is.

( Borítóképünkön: A szalagátvágás ünnepélyes pillanatai, Fotó: Ladóczki Balázs/N.M.H.)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!