járvány

2019.02.09. 15:18

Influenza: alig csökkent a betegek száma megyénkben

Január ötödik hetében 535 beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel a megyénkben a Nógrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályának legutóbbi adatai alapján.

G. K.

Még mindig elérhető az ingyenes vakcina

Forrás: N.M.H.

Fotó: Hegedűs Márk

Ez a szám az idei esztendő negyedik hetében 629 volt, tehát 15 százalékkal csökkent a páciensek száma.

Bertókné Tamás Renáta járványügyi osztályvezető elmondta: a betegek megyén belüli lakosságaránya még így is megközelíti a járványküszöbnek tekintett érték dupláját. Ahogy eddig, úgy most is a megye keleti részében több, a nyugati térségben pedig kevesebb a beteg.

Az 1–2 esztendős, illetve a 3–5 éves kisgyermekek körében a legintenzívebb a járvány. Közöttük jellemzően gyorsabban terjed az influenza, hiszen a legtöbben egész nap zárt térben és közösségben tartózkodnak, illetve a higiéniás szabályokat sem tudják olyan figyelemmel betartani, mint a felnőttek.

Még mindig elérhető az ingyenes vakcina
Fotó: N.M.H.

Az influenzajárvány miatt a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórházban továbbra is teljes körű, minden osztályt érintő látogatási tilalom van érvényben. A balassagyarmati Dr. Kenessey Albert Kórházban is minden osztályra kiterjesztették a tilalmat.

Bertókné Tamás Renáta elmondta: mivel a járvány még hetekig eltarthat, továbbra is igényelhető az influenza elleni védőoltás, ami jelentősen csökkenti az esetleges szövődmények számát, ezáltal pedig a kórházi kezelés esélyét is. Nógrád megyében a térítésmentesen rendelkezésre álló oltóanyag mindössze fele fogyott el.

A fokozottan veszélyeztetett kockázati csoportokba tartozóknak – többek között a 60 éven felülieknek, a krónikus betegségekben szenvedőknek, vagy a várandós nőknek – és a fertőzés átvitele révén veszélyeztető személyeknek – elsősorban az egészségügyi és szociális területeken dolgozóknak – még mindig elérhető a háziorvosoknál az ingyenes vakcina, amely 14 nap után alakít ki védettséget az influenzával szemben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!