Húsvéti fogadalom

„Fogadom, hogy a következő húsvét idején, ha kell, a föld alá is elbújok a locsolók elől!” Pontosan egy évvel ezelőtt hagyta el ez a mondat a számat. Félreértés ne essék, nem a vendégek ellen volt kifogásom, csupán a már évek óta a polcon álló, erős szagú – mert ez nem illat – kölniből lett elegem, de egy életre.

Arról pedig inkább már csak szót se ejtsünk, hogy még véletlenül sincs két egyforma aromájú. Egy fél tucat „erdő szélén jártam” elhangzása után már az volt a benyomásom, hogy a legkevésbé sem önként beszerzett „illatfelhő” még pünkösd ünnepén is kísérőm vagy inkább kísértőm lesz.

Emlékszem, tavaly még a delet sem ütötte el az óra, amikor azt mondtam: csak annak a férfi vendégnek jár tojás, aki egyáltalán nem, esetleg – a hagyományhoz híven – tiszta vízzel locsol meg. Persze a próbálkozásomat nem sok eredmény kísérte, szavaim nem találtak megértő fülekre, hiába kértem: ha már elkerülhetetlen a pacsuli, ne sokat belőle és ne a hajamra locsolják. Éppen az ilyen megpróbáltatások elkerülése végett döntöttem úgy, idén még csak esélyt sem adok a piros tojást gyűjtőknek, így fogadalmamnak eleget téve idén az otthonomtól távol töltöttem az ünnepet.

A kísérletem szerencsére bevált, ezért úgy döntöttem, jövőre ismét csak hasonlóképp járok majd el, még akkor is, ha az esős időjárásnak köszönhetően az óvintézkedés ellenére sem úsztam meg a húsvéthétfőt száraz bőrrel…