Hallgassa élőben!

Több kamerát is feltelepítenének

A július 14-én bekövetkezett halálos kimenetelű cserbenhagyásos gázolás – amelynek elkövetőjét később sikeresen felkutatta a rendőrség – több biztonsági kérdést is felvetett a faluban, amely rámutat arra, nem csak a 2-es főút településen áthaladó szakasza számít kifejezetten veszélyes övezetnek.

Babicska Károly polgármester és a képviselő-testület tagjai nemrégiben közleményt hoztak nyilvánosságra. Ebben kifejtik, az előző önkormányzat még 2014-ben, nyertes pályázat útján szerzett be térfigyelő kamerákat, kilenc ponton tizenegyet szereltek fel, és további három dobozt is kihelyeztek a későbbi bővítések érdekében. Az elmúlt esztendőben megtörtént ennek a rendszernek a felülvizsgálata, karbantartása, és 2021-ben is folyamatosan ellenőrizték a működését.

Tájékoztattak: a világjárvány megnehezítette az új kamerák beszerzését, amit több hónappal ezelőtt elindított az önkormányzat. Begyűjtötték az árajánlatokat, de egyéb befolyást nem gyakorolhattak a hatósági eljárások felgyorsítására.

Nemrégiben megérkezett az áramszolgáltató engedélye, ezzel pedig elhárultak az akadályok a bővítés elől.
Babicska Károly elmondta, jelenleg nyolc aktív kamera van a faluban és további tízet építenek ki a közeljövőben, így új területeket is tudnak majd pásztázni a berendezések. Ez a beszerzés mintegy kétmillió forintba kerül, és az önkormányzat vállalkozót bíz meg a rendszer karbantartására. Ezzel tovább növekedhet a közlekedés biztonsága.

Hozzászólások

Hirdetés
Arany János karakterei szeptember 19-én megelevenednek a Duna Televízión
megmérettetés V. E.
Maconkán dől el, hogy melyik a világ legjobb horgászcsapata a method feeder szakágban
Covid–19 / 6 órája
Minden ötszázadik amerikai meghalt a járvány miatt
Az ország kórházainak intenzív osztályai telítődtek a koronavírusos betegekkel.
Európa-liga / 8 órája
Leverkuseni vereséggel kezdte a Ferencváros a csoportkört
Közlekedés / 8 órája
Országszerte 1100 elektromos busz állhat forgalomba 2025-ig
sejtelmes / 8 órája
Meztelenül pózolt a kádban Weisz Fanni
segítség / 9 órája
Megyeszerte gyűlnek a kupakok – összefogtak a nógrádiak a beteg és rászoruló gyermekekért
Nagy Orsolya
A nőkért és a tudományért ösztöndíj / 9 órája
Gyorsabb gyógyszergyártás és áttétes daganatok vizsgálata – Rangos díjat kapott két magyar kutatónő
Farewell Yellow Brick Road / 10 órája
Csípőműtétje miatt elhalasztja búcsúturnéját Elton John