-4°

Szécsényi diákok a legjobbak között

A szécsényi fiatalok elkötelezettek a művészetek és a hagyományőrzés iránt. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy hamarosan Budapesten vendégszerepelnek a helyi diákok.

Mint megtudtuk, a Fesztivál Zenekar június 17-én, vasárnap a Hősök terén Tér, zene, tánc címmel ad koncertet. Az előadás egy része alatt, az ország különböző részéről érkező diákok, előre megtanult koreográfiát mutatnak be, amelyre hónapokon át készülnek. A szécsényi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Gimnáziumból a tanulók az idén már harmadik alkalommal képviselik a várost a bemutatón. A tanév során Takács Bernadett táncpedagógus készítette fel a diákokat. A résztvevő fiatalok jutalma június 18-án, hétfőn egy szentendrei kirándulás lesz.

Országos versenyeken a katolikus iskola diákjai is szép eredményeket szereznek. A közelmúltban megrendezett XXIII. Országos Szorobánversenyen a területi megmérettetés legjobbjai vettek részt. Az országos döntőn második helyen végzett az első osztályos Horváth Konrád. A negyedik helyen végeztek, Zsíros Bálint és Kovács Máté 2. osztályos tanulók. A negyedik osztályos Puszta Hanna, Kerényi Dániel Róbert és Bunder Zita. Az ötödik osztályos Kiss Fruzsina és a hetedik osztályos Kanyó Blanka. Felkészítő tanáraik Lukács Linda, Ludányiné Bella Szilvia és Lénárt Lászlóné voltak. Az ötödik helyen nyolc, a hatodikon pedig négy bárkányis diák végzett.

Hozzászólások

-4°
Közepesen felhős
V
-3°
H
-3°
K
Sz
egyszerűen és hatásosan
Így tüntetheti el a hűtőből az ételszagot
Pályázat / 14 perce
Korszerűsítették a kishartyáni rendelőt
Több mint ötmillió forintos pályázati forrásból újult meg a településen az orvosi rendelő.
gyász / 26 perce
Meghalt Princz Gábor, a Postabank volt elnök-vezérigazgatója
nagy a tét / 2 órája
A klímaváltozás beindíthatja a kihalás dominóeffektusát
mutatvány / 2 órája
Két focista megmutatta, hogy egy kis szédülés nem állhat a gólok útjába
A munka gyümölcse / 3 órája
Életét szentelte a gyermeknevelésnek a kisterenyei bölcsőde egykori vezetője
Palchuber Kinga
Szolgáltatás / 3 órája
Megnyitotta kapuit a városi jegyiroda Salgótarjánban
Cs. B.
bühnagy szótár / 4 órája
Sántha Attila: a székely nyelvjárás az, amely leginkább kifejezi a székely embert