Sokszínű programok az élményszerű oktatás jegyében

Névadójára tiszteleg minden év novemberének elején a Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Gimnázium diák – és pedagógus közössége. A kétnapos rendezvénysorozaton különleges élményekben részesülhettek a fiatalok.

Az eseménysorozat idei felvezetéseként az intézmény Szabó Lőrinc utcai, középiskolás tagozatán kiállítás-megnyitót tartottak. A Jézus élete című gyermekrajz-tárlatot Dóbiás Zalán, a város szalézi templomának plébánosa méltatta. Ebben kifejtette, Krisztus életével kapcsolatosan az elmúlt kétezer évben könyvtárnyi anyag gyűlt össze, tanításai, csodái, egy-egy jelképes mondata formájában, tehát a gyerekek igen széles tárból válogathattak, amikor az alkotásaik alakba öntéséhez ötletet, kiindulási pontot kerestek. Éppen ez a lényeg is, hogy milyen hatása van Krisztusnak a gyermekekre, akik még nyílt bizalommal és önzetlen örömérzettel közelítenek felé. A diákok munkáin pedig egyértelműen meglátszik, Jézus valóban végigkísér minket életünk elejétől a végéig – hangsúlyozta Dóbiás Zalán.

Érdekes kísérletekkel mutatták be az ijesztő kémiai folyamatokat a vegyészek Fotó: Torjay Attila

A kiállítás megtekintését követően az iskola tornatermében a vallási misztikumtól teljesen eltérő világba kalauzolták a tizenéveseket az egri Eszterházy Károly Egyetem természettudományi karának előadói. A vegyész-kémikusok igen érdekes kísérletek nyomán, szellemes körítésben tálalták az ifjúság elé, miként is zajlanak a természetben az olykor meghökkentő és ijesztő kémiai folyamatok. Amikor egy lángoló vatta égető érzés nélkül tűnik el a nyomtalanul a tenyérben, amikor a hidrogénnel teli sörösüveg gyors robbanással repül fel a magasba, vagy éppen a lángcsóvába hintett virágpor felülről szórva egészen mást hatást mutat, mintha oldalról ejtenénk rá – mind-mind látványos csodálkozást vívott ki a közönségből.

Lavaj Árpád, az intézmény igazgatója pedig közvetlen hangú előadásában azt hangsúlyozta a tanulók felé, hogy kerekedjenek felül a mindennapi sztereotípiákon, miért van az iskola, miért kell ide járni és miért fontos, hogy tanuljon a feltörekvő nemzedék. Nem az lebegjen a fiatalság előtt, hogy a tanórákra járás kötelező, hanem az, hogy ez lehetőség arra, hogy a jövőben, felnőve, könnyebben érvényesülhessen az élet labirintusaiban. Ha pedig a kötetlen hangvétel megfelelő meggyőző erővel párosul, akkor az eredmény sem marad el.

A Szent Imre Napok csütörtöki-pénteki eseménysorozatában az intézmény mindhárom épületében további színes programok várták a diákokat, és a különböző tanulmányi versenyek díjait is átadták.

Élményközpontú oktatás

Lavaj Árpád, a Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Gimnázium igazgatója elmondta, az iskolanapok hagyományos, hosszú évek óta kialakult rendjén érdemben nem akartak változtatni, de törekednek arra, hogy a fenntartó által is hangoztatott és igényelt élményközpontú oktatást minél inkább előtérbe helyezzék. Ezt szolgálják azok a látványos, ismeretterjesztő előadások, amely a tanórákon elsajátított anyagon túl segítik a fiatalok tudásának szélesítését, bővítését, mint most például a kémiai bemutató.

 

Kommentek