Fotó: T.A. / NMH

Megmenekült az enyészettől a tolmácsi kastély

Megáldották a felújított Szentiványi-kastélyt Tolmácson. A nagy múltú épületet az 1990-es években különböző befektetői ígéretek, nagy ötletelés közepette majd’ elvitte az enyészet.

A Szent Lőrinc-napja után megtartott kastélyszentelés régóta várt esemény volt. A falu lakossága igazi közösségként viselkedett, példaértékű összefogásról tettek bizonyságot, ahogy az elmúlt hetekben társadalmi munkában rendbe tették a kastély parkját és környékét.

A nap kiemelkedő eseménye volt a szentmise, amelyet Tóth Ferenc atya celebrált, a Rimóci Rezesbanda közreműködésével. A plébános szentbeszédében hangsúlyozta: a búcsú nagy esemény egy falu életében, a kiengesztelődés ünnepe. Ilyenkor a távolba szakadt családtagok is hazajönnek, hiszen a közösség megtartó ereje és hozzátartozóink szeretete mindannyiunk számára nagyon fontos.

Sokan érkeztek a búcsúra a környékbeli településekről és távolabbi vidékekről is.

Zolnay Zsuzsanna, a néhai tulajdonos, Herzfeld Frigyes dédunokája meghívott vendégként szintén jelen volt az ünnepségen.

Portálunk kérésére mesélt a kastélyhoz és Tolmácshoz fűződő személyes emlékeiről.

– A dédnagyapám 1893-ban vette meg a kastélyt, amikor a nagymamám, Herzfeld Henriett született. Én ebben a kastélyban láttam meg a napvilágot 1944 decemberében, egy nappal az orosz hadsereg megérkezése előtt. Amikor az oroszok megérkeztek, nekünk azonnal el kellett hagynunk az otthonunkat. A szüleim az akkor másfél éves nővéremmel és velem, az újszülött csecsemővel a kastély kocsisudvarában, egy cselédszobában húzhatták meg magukat. Gyakorlatilag semmit nem vihettek magukkal, de nem bántották őket. Mivel az édesanyám négy nyelven beszélt, többek között oroszul is, egy hajszál választotta csak el attól, hogy elvigyék tolmácsnak az egynapos csecsemője mellől. A szüleim egyébként Budapesten laktak, a nyarakat töltötték itt Tolmácson, de akkor már javában zajlott a főváros ostroma, az ottani lakóhelyükről kibombázták őket, ezért kerestek itt menedéket.

A gyermekorvos Zolnay Zsuzsanna elmesélte, hogy 1970-ben tértek először vissza a hajdani birtokra a szüleivel. Aztán 1987-ben a férjével és a lányával meglátogatták a dédszülők sírját, és az itt élő Rózsa Béláné Ani nénit, aki annak idején a Herzfeld családnál szolgált.

– Ani néni nálam 12 évvel idősebb lánya, Juliska sokat játszott annak idején a nővéremmel, vigyázott rá. Az idős asszony bevezetett a szobájába, több mint 40 év elteltével a sublóton még mindig ott volt az én családtagjaimnak a fényképe. Felemelő érzés itt állni most, mert a szüleim mindig azt mondták, hogy ezen a helyen voltak a legboldogabbak – fűzte hozzá a hajdan volt kastélytulajdonosok leszármazottja.

A jól sikerült rendezvényen kicsik és nagyok egyaránt gazdag, változatos programokon vehettek részt: az iskolások és a Palóc Néptáncegyüttes műsora mellett Vaszi Levente és zenekara is fellépett. Az idősebbeket Szeredy Krisztina operettdalai, míg a gyerekeket bábelőadás szórakoztatta, ezenkívül a Turi Tomi ralibajnokkal közös élményautózás emelte a bátrabbak adrenalinszintjét. Az estét a Csík zenekar feledhetetlen koncertje koronázta meg a kastély zsúfolásig megtelt parkjában.

Közösségi tér lesz a műemlékben
Az épület megáldását követően Hajnis Ferenc polgármester mondott ünnepi beszédet, rávilágítva, hogy a jelenleg önkormányzati tulajdonban lévő, műemléki védelem alatt álló barokk jellegű kastély, melyet a Szentiványi család építtetett a XVIII. században, az elmúlt évtizedekben elhanyagolt állapotba került. A község régóta szerette volna helyreállítani a valaha szebb napokat látott műemlék eredeti állapotait, mivel az Tolmács történetének fontos részét képezi. Egy sikeres pályázatnak köszönhetően lehetőség nyílt az épület külső felújítására: megújult az épület tetőszerkezete, a teljes homlokzat, valamint megtörtént a nyílászárók cseréje. Az önkormányzat várakozásai szerint a 47,25 millió forintos fejlesztésnek köszönhetően javulnak a községben a közösségi élet feltételei mind a helyszín, mind a lehetőségek tekintetében.

 

Hozzászólások

Kínos ügy
Akkora rés lehet az Android kamerán, hogy „belátni” a mobilok képeire
siker / 16 perce
Ismét győzedelmeskedett Nadal
Rafael Nadal és Roberto Bautista-Agut győzelmével a házigazda spanyol válogatott szerdán biztosította továbbjutását a tenisz Davis Kupa madridi döntőjének csoportköréből.
hirdetés / 6 órája
Mosógép választás okosan
Elismerés / 8 órája
Böjte Csaba kapta a Makovecz Imre-díjat
fegyelmi vétség / 8 órája
Megbüntették Kenderesi Tamást
történelem / 8 órája
Horthy Miklós az antant embere volt? (videó)
biztonság / 9 órája
Magyarország növeli katonáinak számát a NATO misszióiban
esemény / 10 órája
Átadták a pásztói katolikus iskola új tornatermét (fotók)
Tóth-Nagy Orsolya