Hallgassa élőben!
Fotó: T.A. / NMH

Közösen használják majd az elnyert kisbuszt

A Diósjenői Sportegyesület a társasági adó (tao) kiírásán nyert el egy kilencszemélyes kisbuszt nemrégiben.

– Nagyon örültünk az újabb sikernek. A pályázathoz szükséges önerőt, azaz kettőmillió hétszázezer forintot az egyesület és az önkormányzat együtt biztosította. Cserébe a támogatásért vállaltuk, hogy velük közösen tartjuk fenn és használjuk majd a gépjárművet – mondta Hornos Ádám, a sportegyesület elnöke, aki szerint az együttműködés újabb jó példa arra, hogy közösen sokkal nagyobb dolgokra is képesek lehetnek, mint külön-külön. Ebben is rejlik a község sportjának sikere.

A buszra azért is nagy szükség volt, mert ahogy a legtöbb amatőr csapat, úgy a diósjenőiek is bérelt buszokkal vagy saját autóikkal oldották meg a mérkőzésekre való eljutást. Ez pedig sok időt és energiát emésztett fel a civil munkából, nem beszélve a többletköltségekről. Emellett hosszú távú terveik között szerepel a környékbéli gyerekek edzésre szállítása, így ott is nagy hasznát tudják venni a járműnek.

– Éppen az idei évben bővült csapataink száma az U14-es korosztállyal, akik már saját bőrükön érezhetik a jármű adta előnyöket. A busz fenntartása elsőre pluszterhet jelent, azonban hosszú távon az utazások jelentősen olcsóbbak lesznek. Így a taokeretünkből többet tudunk fejlesztésekre fordítani – mondta Hornos Ádám, aki nagyon hálás a Nógrád Megyei Labdarúgó-szövetség támogatásáért is, hiszen nélkülük most nem tarthatna itt a diósjenői sportélet. Mint mondja, igyekeznek meghálálni a beléjük vetett bizalmat a helyi közösségi sportélet felpezsdítésével és erősítésével.

Hozzászólások

Guineában
Megmentenék a súlyosan veszélyeztetett csimpánzokat
összefogás / 3 perce
Potápi: ha mindent megteszünk, a magyar feltámadás nem marad el
Minden nehéz helyzetből talpra lehet állni, ehhez azonban munka, hit és remény kell – mondta az államtitkár.
Olasz tanulmány / 20 perce
Legalább nyolc hónapig maradnak meg az antitestek az emberi szervezetben
Szinkronúszás / 45 perce
Highlight kűrben bronzérmes a magyar válogatott
bizonyítania kell / 1 órája
Milliókat bukhat az a nő, aki kimosta győztes lottószelvényét
klinikai vizsgálatok / 1 órája
EMMI: a kormány jó döntést hozott a Sinopharm-vakcina alkalmazásával
életmentés / 1 órája
Félrenyelt, fuldoklott, elájult: így hozták vissza a halál torkából a magyar nőt
kezdeményezés / 2 órája
Két nógrádi iskolában is mobilokkal mentik a főemlősöket
Lászlók Judit