Hallgassa élőben!

Közgyűlés elé került Salgótarján idei költségvetésének helyzete

Csütörtök délután ismét összeült Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése. A képviselők tizenkilenc napirendi pontot tárgyaltak, többek között az idei költségvetés is terítékre került.

Mint arról már korábban beszámoltunk: a háromnegyed éves adatok szerint 6 milliárd 634 millió forint működési bevétel mellett 4 milliárd 650 millió forint működési kiadása volt Salgótarján költségvetésének. Az utolsó negyedévre így a korábbi esztendőket meghaladó, közel 2 milliárd forintos pozitív működési egyenleggel fordult rá a megyeszékhely. Ez még nem tartalmazza a megyeszékhely önkormányzatának a Belügyminisztérium részéről megítélt 203 millió forintos különtámogatást. A salgótarjáni költségvetésnek szeptember végéig nem volt szüksége éven belüli likviditási hitelre.

Tolnai Sándor kormánypárti képviselő a költségvetésről szóló tájékoztató végén megjegyezte: összességében pozitívnak értékelhetnék a háromnegyed éves beszámolót. – Mindössze két számadat van, ami valamelyest sajnálatosnak nevezhető. Az egyik a beruházási kiadások, a másik pedig a felújításoknál lévő teljesítési százalékok. Míg a beruházások esetében 14,8 százalékos, a felújításoknál is mindössze csak 16,3 százalékos a teljesítés. Ez gyakorlatilag arra világít rá, hogy hiába van forrás, bizonyos munkák még mindig késedelmet szenvednek, és ez az alacsony teljesítés is sajnálatos – húzta alá Tolnai Sándor.

Hozzátette: összességében azonban elmondható, hogy a költségvetés már egy ideje nem volt ilyen jó állapotban. Örömmel tapasztalják, hogy a pluszforrások is szépen érkeznek a megyeszékhelyre, s jónak ítélnék meg a költségvetést, ha nem lennének csúf százalékok, amelyek negatív tendenciát mutatnak.

A Mindmegette karácsonyi ajánlata
Kókuszos desszertek karácsonyra

Hozzászólások

A Mindmegette karácsonyi ajánlata
Sós vendégváró finomságok
Hirdetés
Egy nagy születésnapi ünnepség és egy hatalmas köszönet a munkatársainknak!
Hirdetés
Mindennapok hősei: TEAMS WORK.
gyász
„Nem akartam szánalmassá válni” – Magányosan hunyt el a magyar énekesnő
agrárkamara / 13 perce
Egekben a műtrágya ára, gondban a gazdák, Brüsszel nehezíti a pályát
Egy szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazdálkodó korábban hektáronként 80 ezer, jelenleg mintegy 250 ezer forintért jut hozzá a műtrágyához.
Első látványtervek! / 16 perce
Elkészült a Budavári Palota részletes felmérése
covid-19 / 23 perce
Ab: nem alkotmányellenes az egészségügyi dolgozók kötelező védőoltása
Űrversenyben / 32 perce
Magáncégekkel építtet űrállomást a NASA
értékmentés / 50 perce
Kövér László: a közös kultúrkincsünk van veszélyben
állatkavalkád / 55 perce
Mikulásprogramokkal várja a családokat az Állatkert vasárnap
kutatás / 56 perce
Több gyereket diagnosztizálnak autizmussal fiatalabb korban Amerikában