Környezetünk védelmében szerveznek akciót

Országos programsorozatot szervez az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az Európai Hulladékcsökkentési Hét alkalmából. A Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara is törekszik a környezetbarát és fenntartható működésre.

– A programot november 21–29. között rendezik meg, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet az erőforrások fenntartható felhasználására a hulladékminimalizálás ösztönzésével – mondta Boros Anita, az ITM államtitkára.

Hozzátette: idén az akció a gyártás során keletkező, láthatatlan hulladékra fókuszál. A vállalkozásokat arra kérik, gondolják át, hogyan tudnák a saját területükön a lehető leginkább csökkenteni a termeléssel járó hulladék mennyiségét, valamint, hogy milyen újrahasznosítási módszereket tudnának alkalmazni.

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke úgy fogalmazott, hogy a cégeknél már látható az igyekezet a hulladékkibocsátás mérséklésére, az észszerű termelésre és az erőforrással való gazdálkodásra. Mint mondta, céljuk, hogy csökkenjen a vállalkozások által termelt hulladék mennyisége. Az is fontos, hogy alapanyagként tekintsenek a hulladékra, akár üzleti potenciált látva annak feldolgozásában.

A Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamaránál mellőzik a papíralapú kommunikációt, helyette inkább az elektronikus kapcsolattartást részesítik előnyben. Az új irodáikban bevezették a szelektív hulladékgyűjtést, nyomtatóikban újrahasznosított papírt használnak, emellett több tájékoztató anyaguk érhető el online formában, ezzel is csökkentve a papírfelhasználást.

Csatlakozhatnak a nemes ügyhöz
A Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara arra kéri szűkebb hazánk vállalkozóit, hogy lehetőségeik szerint csatlakozzanak a programsorozathoz. Elvégre közös érdek, hogy hatékony és innovatív megoldásokkal csökkentsék a keletkező hulladék mennyiségét, a környezetterhelés mértékét, és így egy fenntartható működést alakítsanak ki. Ezt szolgálja a tervezett programsorozat.

 

Hozzászólások

szponzorált tartalom
A COVID árnyékában a baromfiipar
szponzorált tartalom
Akár tíz évig is velünk maradhatnak az eldobált csikkek
Nem csak a járvány miatt
Tömegek váltanak elektronikus számlafizetésre a járvány miatt
vállalhatatlan stratégia / 4 perce
Menczer: lakást, valamint a politikai döntések jogát adná a bevándorlóknak Brüsszel (videó)
A magyar kormány álláspontja azonban változatlan: mi a migrációra is nemet mondunk és a nyomásgyakorlásra is – jelentette ki az államtitkár.
műtárgypiac / 15 perce
Rekordáron cserélt gazdát egy Brett Whiteley-festmény Ausztráliában
rajongás / 1 órája
Már egy legenda sincs köztünk! Szívszorító kép került elő Balázs Fecóról
Interjú / 1 órája
Kövér László: az unió intézményrendszere megérett a reformációra
növényápolás / 1 órája
Dísznövények teleltetése: mire figyeljünk a fázósabb fajtáknál?
környezetszennyezés / 1 órája
Idén is tovább nőtt a légköri szén-dioxid-koncentráció
Hamarosan érkeznek a vakcinák / 2 órája
Kásler Miklós szerint már érezhető a szigorítások kedvező hatása
Hidaskürti Nagy Mátyás