Hallgassa élőben!
Fotó: Sz.F. / NMH

Igazi hiányszakma fogta meg a szécsényi diákot

Amikor Deák Ferenc két évvel ezelőtt befejezte általános iskolai tanulmányait, a pályaválasztást illetően olyan szakmát választott, amit szeret és keresett a munkaerőpiacon.

– Számomra ez a pék- és cukrászmesterséget jelentette – mondta a fiatal, aki a szécsényi Lipthay Béla Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum és Szakképző Iskolába nyert felvételt. A 10. osztályos fiú elmondta, hogy a pékszakma közelebb áll hozzá, ezért tanulmányai végeztével abban szeretne elhelyezkedni.

– Az iskolában heti három nap elméleti oktatásban veszünk részt, ahol az anyagösszetételtől kezdve mindent megtanulunk, ami a jó tészta elkészítéséhez szükséges. Elsajátítjuk a higiéniai szabályok betartását, a munkavédelmi előírásokat. Az élelmiszeriparban kiemelten fontos a tisztaság, ezt a gyakorlaton is megtapasztaltam. Hetente két nap a gyakorlat. Én a varsányi Felker Pékségben dolgozom – magyarázta a fiú, akinek szerénységét, munkaszeretetét az iskola igazgatóhelyettese is dicsérte.

– A szakmai vezetőm megismerteti velem a kenyérkészítés és a sütés különböző fázisait, amiben tevőlegesen is részt veszek. Már zsömlét is sütöttem önállóan – mondta Deák Ferenc, aki a jó kenyér titkát is megosztotta velünk. – Megfelelő szakmai ismeret és megfelelő nyersanyag, valamint az előírt munkafolyamatok betartása elengedhetetlen a jó minőség eléréséhez.

A fiatal hozzátette: a harmadik év után, amikor már zsebében lesz a szakvizsga, valószínűleg a Felker Pékségben helyezkedik majd el. Bár otthon még nem sütött kenyeret, de a süteménykészítésbe gyakran besegít az édesanyjának, sőt már önállóan is készített édességet, ami megnyerte a szülők tetszését.

Hozzászólások

Hirdetés
Zöldségekkel is harcolhatunk a klímaváltozás ellen
Félszáz asztronauta jön
Akik jártak a világűrben – nemzetközi űrhajóskongresszus Budapesten
időjárás / 1 perce
Csütörtökön túlnyomórészt derült, napos idő várható
A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul.
Nagy a baj / 43 perce
Fogy az élelem, tömegével halnak éhen a tengeri tehenek
ez az igazság / 57 perce
Megdöbbentő összegek: soha nem beszélt ennyire őszintén a pénzről magyar sportoló
közös múlt / 1 órája
Júnusz Emre alakját megidéző utazókiállítás nyílt a PIM-ben
önkéntesség / 1 órája
Kilencedik alkalommal rendezték meg az akciót: szemetet takarított Nógrád megye lakossága
Nagy Orsolya
tervek / 1 órája
Tótka Sándor még pihen, de már készül a visszatérésre
megdöbbentő / 2 órája
Elképesztő: kartontáblával, szakadt ruhában kéreget az utcán Gáspár Győző
Nool