Hallgassa élőben!

Húszmilliárd forint támogatáshoz jutottak a Nógrád megyei vállalkozások

Az előző években, illetve az aktuális uniós költségvetési ciklusban elsők között megjelent, új vidékfejlesztési pályázati kiírásokon mintegy 23 milliárd forint támogatáshoz jutottak a Nógrád megyei vállalkozások. A meghirdetett pályázatok 44 különböző jogcím alatt összpontosulnak – tájékoztatott a Nógrád Megyei Kormányhivatal.

Mint írták: nagy a beruházási kedv állattartó telepek korszerűsítésére, a támogatások negyede ide koncentrálódik. Több mint 600 millió forint támogatás jutott olyan fejlesztésekre, ahol a gazdaságok diverzifikálni kívánják működésüket, kiegészítve adott esetben nem mezőgazdasági tevékenységekkel. Kifejezetten kisgazdaságok fejlesztenek mintegy félmilliárd forintból, itt még nyitva áll a támogatási lehetőség: eszköz- és gépbeszerzések, valamint az állatállomány növelése lehet a fő cél.

A közlemény szerint a frissen megjelent, jelenleg is nyitott programok közül kifejezetten népszerűek a terménytárolók, szárítók és tisztítók fejlesztésének támogatását; a mezőgazdasági digitális átálláshoz kapcsolódó precíziós fejlesztéseket; továbbá az élelmiszeripari üzemek fejlesztését támogató kiírások. A hamarosan megjelenő felhívások közül a nem mezőgazdasági tevékenységek diverzifikációját, a vidéki turizmus fejlesztését, továbbá a takarmány előállító üzemek fejlesztésének támogatására szolgáló felhívást övezi nagyobb figyelem.

Magyarország kormányának elkötelezett célja, hogy megerősítse a vidéki térségek gazdaságát. A megnövelt forráskeretű Vidékfejlesztési programban idén és jövőre kiemelt jelentőséggel bírnak a beruházási támogatások.

A Mindmegette karácsonyi ajánlata
A tökéletes kókusztekercs receptje

Hozzászólások

A Mindmegette karácsonyi ajánlata
Kívül roppanós, belül puha habcsók
Hirdetés
Egy nagy születésnapi ünnepség és egy hatalmas köszönet a munkatársainknak!
Hirdetés
Mindennapok hősei: TEAMS WORK.
fertőzhetnek
Csökkentik a Yellowstone-ban élő bölények számát
bilincsben / 14 perce
Börtönbüntetést kapott a baltával mentőkre támadó bedrogozott Nógrád megyei férfi (videó)
A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádemelése nyomán a bíróság három és fél év börtönbüntetésre ítélte azt a 23 éves Nógrád megyei férfit, aki egy baltával a kezében rontott rá a hozzá kihívott mentősökre.
Vélemény / 24 perce
Fidelitas: a főváros jobb hely lenne Karácsonyék nélkül (videó)
biztonság / 26 perce
Büntetőfékezel? Hazudozol? Ez előtt fékezzél! – üzeni a magyar rendőrség egy zseniális videóban
téli hangulat / 30 perce
Elképesztő fotók: a Kékestetőn már 18 centis hó van
elismerés / 46 perce
A legjobb játékfilm díját nyerte Kijevben az Apró mesék (videó)
ablakban / 1 órája
Gyönyörű karácsonyi mesevilág várja a szuhai oviba érkező apróságokat
G. E.
Illegális bevándorlás / 1 órája
Hollik: nem tudja befejezni Márki-Zay a magyar emberek sértegetését (videó)