Hallgassa élőben!
Fotó: L.B. / NMH

Háromszáz négyzetméteres üzemcsarnok épült Somoskőújfaluban

A koronavírus-járvány elle­nére is mozgalmas, illetve sikeres évet tudhat maga mögött Somoskőújfalu. Tavaly több beruházás is megvalósult a községben, és jelenleg is folyamatban van egy 300 négyzetméteres ipari csarnok megépítése. Az idei esztendőben sem lesz megállás, hiszen minden lehetőséget megragadnak a határ menti település felvirágoztatásához.

– Tavaly a Magyar Falu Programnak köszönhetően elnyert több mint 16 millió forint összegű pályázati forrásból sikerült megvalósítanunk két út régóta várt felújítását. Az egyik a Semmelweis utca volt, ahol a helyi általános iskola, illetve a háziorvosi rendelő található, a másik pedig a régi és az új temetőhöz vezető Böszörményi utca – mondta el lapunknak dr. Tóth László.

A község polgármestere hozzátette: a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program által elnyert közel 19 millió forintból megtörtént a helyi Naplemente Idősek Klubjának belső felújítása, akadálymentesítése, illetve a berendezések teljes körű cseréje is. A beruházás célja nem csupán az esztétikai megújulás volt, hanem az is, hogy a tisztálkodás és a pihenés feltételei színvonalasabb módon legyenek biztosítva az ellátottak számára, és tovább javuljanak az akadálymentes közlekedés lehetőségei is.

– A Nemzeti Szabadidős – Egészség Sportpark Programnak köszönhetően pedig fiataljaink nagy örömére sportparkkal gazdagodott a településünk. Októberben a Belügyminisztériumtól elnyert 132 millió forintos támogatás segítségével elkezdődött a 2019. április 19-én, nagypénteken leégett, korábbi asztalosműhelyünk helyett épülő, 300 négyzetméteres üzemcsarnok kivitelezése – emelte ki dr. Tóth László.

Kifejtette továbbá: tavaly a hazatérés napján, az augusztus 20-án, a családi napon, illetve a szüreti felvonuláson kívül minden nagyobb rendezvényük – gyermek-, illetve falunap, idősek találkozója, falukarácsony, gyermeknéptánc-találkozó – elmaradt.

– A koronavírus-járvány a településen is okozott átmeneti nehézségeket. Az önkormányzat, amiben csak tudta, mindenben támogatta a helyieket. Mind a tavaszi, mind az őszi hullámban a Somoskőújfalui Szociális Szövetkezet varrodája által készített, egy-egy mosható szájmaszkot adtunk a község minden lakosának, hogy ezáltal is segítsük a védekezést – tudtuk meg a polgármestertől.

Kérdésünkre elmondta: a tavaly elkezdődött háromszáz négyzetméteres asztalos üzemcsarnok már megépült, nemrég pedig elkezdődtek a belső gépészeti munkálatok is.

A község polgármestere elmondta, hogy az új ipari létesítmény belső munkálatai már elkezdődtek
Fotó: L.B. / NMH

– Reményeink szerint márciusra teljesen elkészül az épület. Az új csarnokba a Somoskőújfalui Szociális Szövetkezet asztalosipari részlege költözik majd, ahol jelenleg hét főállású dolgozót foglalkoztatunk. A szövetkezet a varrodával együtt összesen 20 embert főállásban, valamint további hét-nyolc főt alkalmi munkavállalóként alkalmaz. Az új gépek, illetve az eszközök beszerzése még nem történt meg, egyelőre a szükséges forrás megszerzésén dolgozunk – hangsúlyozta dr. Tóth László.

Szeretnék bepótolni a tavaly elmaradt hagyományos rendezvényeiket

– Idén a legfontosabb feladataink között tartjuk számon az elmúlt évben elnyert pályázataink megvalósítását, valamint a falu további fejlődése érdekében újabbakat is szeretnénk benyújtani. Ebben a hónapban a Magyar Falu Program által megítélt támogatásból orvosi eszközöket szerzünk majd be a helyi Egészségház részére. Szintén a Magyar Falu Programnak köszönhetően a nyári szünetben tervezzük a helyi óvoda tornaszobájának és játszóudvarának a felújítását. Szeptember végéig szeretnénk befejezni a település közvilágításának LED-es korszerűsítését, és néhány helyen a közvilágítási hálózat bővítését is tervezzük. A tavaly elmaradt rendezvényeinket idén mindenképpen szeretnénk megvalósítani, de továbbiakat is tervezünk. A különféle támogatások segítségével gyermeknapot, gyermek-néptánctalálkozót, közlekedésbiztonsági napot, testvértelepülési találkozót, bűnmegelőzési napot és helyi művészeti kiállítást, valamint határ menti sport- és egészségnapot szerveznénk – mondta dr. Tóth László.

 

A Mindmegette karácsonyi ajánlata
Méteres, a karácsonyi asztal dísze

Hozzászólások

A Mindmegette karácsonyi ajánlata
Tiramisu-variációk karácsonyra
Hirdetés
Így győzheti le könnyen a karácsonnyal járó stresszt
hirdetés
Cukorbetegen, biztonságban
Hirdetés
A 21. század építőipari gépei
Hirdetés
Egri János Jr.: sokat kell bizonyítanom még, és tovább kell vinnem a hagyományt
Környezetvédelem
Több okból is megéri élő fenyőt választani karácsonyra
évforduló / 54 másodperce
Németh Szilárd: Magyarországnak ugyanolyan kihívásokkal kell szembenéznie, mint 1944-ben
Az államtitkár leszögezte, hogy a magyar nemzeti értékek megőrzéséhez összefogásra van szükség.
Nem volt olcsó / 18 perce
Japán űrturistát szállít Oroszország a Nemzetközi Űrállomásra
szomorú valóság / 21 perce
A Douglas Magyarország karácsonyi LMBTQ-reklámmal érzékenyít
Ünnep / 22 perce
Koncertekkel segítenek az ünnepekre hangolódni Pásztón
N. O.
Méltó tisztelgés / 32 perce
Tavasszal nyílik a Magyar Kosárlabda Múzeum
Illegális bevándorlás / 36 perce
Elítéltek három embercsempészt, egy hét alatt egymilliót szakítottak – euróban
a magyar iparművészet remeke / 57 perce
Új Szent István-herma érkezett a Budavári Palota Szent István-termének kiállítására