Hallgassa élőben!

Geoparkok fejlesztésével növelnék a vonzerőt Nógrád megyében

Elkezdődött a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Geoparkok közös projektje a geoturizmus fejlesztésére című pályázatának a megvalósítása mintegy 188 ezer euróból.

Az igazgatóság közleményében arról tájékoztatta a Noolt, hogy a szlovák–magyar határon átnyúló együttműködési programban a szelíd turizmus vonzerejének növelése a cél, amely egyúttal a két országhatáron átnyúló Novohrad-Nógrád UNESCO Globális Geopark és az aspiráns Bükk-vidék Geopark turizmusának fellendítését is szolgálja. Új geoturisztikai szolgáltatások kidolgozásával és bevezetésével, az élményszerző turizmus fokozásával, a meglévő geotúra-hálózat bővítésével, a turisztikai szolgáltatókkal való kapcsolat erősítésével, illetve szakmailag felkészült túravezetők biztosításával a geoturizmus erősítheti az értékek kölcsönös megismerését és a térség gazdaságát.

A beruházásnak köszönhetően a területeken új szolgáltatásokat vezetnek be, de a geoparkok értékeiről képzési anyag és módszertani kézikönyv is készül. Az oktatók képzése mellett – akik a geoparkokat akár tanórákon, akár valóságos kirándulás formájában mutathatják be – a térség turisztikai vállalkozói is képzésben részesülhetnek, hogy a vendégek részére szélesebb körű tájékoztatást tudjanak adni. A túravezető-képzés pedig elősegíti, hogy a jövőben szakavatott túravezetők fogadják a kirándulókat.

Kirándulók a nógrádi geoparkban, Eresztvényben
Fotó: L.B. / NMH

A két geopark területén működő geotúra-hálózatot egy, a határon átnyúló tanösvénnyel kötik össze. Az újonnan kialakított túraútvonal és a két geopark hetven értékes földtani helyszínét mobil applikációban is rögzítik. A Novohrad–Nógrád Geopark és a Bükk-vidék Geopark területén lévő tanösvények állapotfelvétele, szükséges helyreállítása mellett egy nyomvonalon interaktív tanösvényt is kiépítenek. A térségbe látogatókat egy GeoKultStamp pecsételő játékkal irányítják és ösztönzik majd minél több helyszín felkeresésére.

Hozzászólások

hirdetés
A Dal 2021: Hamarosan kiderül, melyik lesz az év magyar slágere
fontos feladatuk van
Megalakult a múzeumi macskák és gondozóik szakszervezete Szentpéterváron
Látótér-Alkotóportrék / 18 perce
Portréfilmeket nézhetünk az Uránia online csatornáján
Több mint 30 művészeti tárgyú portréfilmet tesznek ingyenesen elérhetővé.
Autógyártás / 32 perce
Hazánkba hozza új generációs motorjainak gyártását a Stellantis
nyuszi ül a fűben... / 33 perce
Vidéken, kerti szerszámokra cserélték a címlapokat a magyar Playmate-ek
Nyugalom / 39 perce
Szabaduljon meg lakása zavaró hangjaitól!
Gyűjt és továbbít / 1 órája
Űrből a Földre gyűjti a napenergiát ez a panel
újabb kezelések / 1 órája
Másik kórházba szállították Tiger Woodsot
Járvány / 1 órája
Kocsis Máté: De, bizony! A Gyurcsány-koalíció oltásellenes!