Hallgassa élőben!

Családok egészsége áll a középpontban Bátonyban

A családok egészségének megőrzése, a betegségek megelőzése a célja annak a programnak, amelyet a város önkormányzata pályázati támogatásból szervez.

Az egészségnapot július 20-án, kedden tartják a kisterenyei gyermekorvosi rendelő előtti területen. Délelőtt 10 és délután 16 óra között különféle szűrésekkel és tanácsadásokkal várják az érdeklődőket.

– Azok, akiknek fontos az egészségük, részt vehetnek egyebek mellett bőrgyó­gyászati szűrésen, kardiológiai és általános állapotfelmérésen, életmód-tanácsadáson, szájüregi és méhnyakrákszűrésen, szemészeti vizsgálaton is – tájékoztatott Stork Molnár Katalin, a program egyik szervezője, hozzátéve: – A gyermekeknek gerincferdülés- és lúdtalpvizsgálatra lesz lehetőségük. Azok a szülők is részt vehetnek az egészségnapon, akik nem tudják kire bízni gyermekeiket. A kicsiket arcfestés, csillámtetoválás, kézműves-foglalkozás is várja, rajzolhatnak és lufit is hajtogathatnak.

A vizsgálatokon való részvétel önkéntes, a szűrések mindenki számára ingyenesek, és tajkártya nélkül is igénybe vehetők.

Hozzászólások

10 áldozat, 30 sérült
Hatalmas a felháborodás! Kiderült, mi okozta a szörnyű buszbalesetet a horvát autópályán
büntetés / 18 perce
Voltak intő jelei a tragédiának: kapott már jelentős összegű munkavédelmi bírságot a terenyei üzem
Amint arról már portálunk is beszámolt, munkahelyi balesetben meghalt egy férfi múlt szerdán Bátonyterenyén.
Karrierváltók figyelmébe / 40 perce
IT területen gyors az előmenetel és magas a fizetés
egészség / 42 perce
Tízezreket mozgatott meg országszerte, sikerrel zárult a Magadért Sportolj! program
ÚSZÁS / 1 órája
Hosszú visszalépett a 200 m pillangótól, Kapás 5. idővel középdöntős
ijesztő felvételek / 1 órája
Igazi ítéletidő! Ökölnyi nagyságú jégeső pusztított Olaszországban
nincs zöldre festés / 1 órája
A bio tényleg bio – Az arckrémek többségénél nem talált problémát a fogyasztóvédelem
országjáró kampány / 1 órája
Rasszista sértések érték a Dobrev Klára ellen tüntetőket (videó és galéria)