Biztonságosabbá vált a közlekedés Pásztónál

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. még két évvel ezelőtt indította el országosan több mint 526 kilométernyi út teljes felújítását.

Nógrádban nemrégiben a 2127-es jelű út másfél kilométeres szakasza kapott új köntöst. A fejlesztés mintegy 123 millió forintból valósult meg.

– Az összekötő út nem csak új aszfaltburkolatot kapott, a szakemberek az átereszeket is kitisztították, valamint a vízelvezetés biztosítása érdekében a földárkokat kitakarították – mondta el portálunknak Pécsi Norbert, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztályvezetője.

Hozzátette: a projekt során egyébként szűkebb hazánkban 2018-ban hozzávetőlegesen huszonnégy kilométernyi út újult meg, és várhatóan idén több mint két kilométernyi út korszerűsítése valósulhat majd meg európai uniós forrásból.

A kommunikációs osztályvezető arra is kitért, hogy a beruházásokat a társaság mintegy 205 millió forint európai uniós, vissza nem térítendő támogatás segítségével valósítja meg.

Hozzászólások

szponzorált tartalom
A COVID árnyékában a baromfiipar
szponzorált tartalom
Akár tíz évig is velünk maradhatnak az eldobált csikkek
Taurus nótákkal ért véget
Megrázó! Könnyen lehet, hogy Balázs Fecó ezen az utolsó koncerten kapta el a vírust
NB I. / 5 órája
Döntetlent játszott a Pakssal az Újpest (videó)
A pénteki nyitófordulóban 1-1-re zártak a felek.
7 órája
Újra lecsaptak a titokzatos lócsonkítók Franciaországban
ünnepi hangulat / 8 órája
Fenyőmanókkal is díszítik Nemti forgalmas pontjait
Gulyás Edina
biztosíték / 8 órája
A MOK majdnem minden javaslatát befogadta a kormány
felelőtlenség / 8 órája
Zsúfolásig tele vannak a villamosok Budapesten a veszélyhelyzet idején (fotók)
adventi akció / 8 órája
Szívpostát indít az Ökumenikus Segélyszervezet
aranycsapat / 8 órája
A 95 éve született Bozsik Józsefre emlékeztek