Közösséget formáltak Nógrádban a lehullott szilvaszemek

Mintegy 1500 üveg feldolgozott élelmiszert – befőtteket, lekvárt, lecsót, savanyúságot, szörpöket – juttatott el több mint 350 család részére a Nógrádi Napraforgó Egyesület és a Nagycsaládosok Országos Egyesülete. A Tápláló szeretet elnevezésű program megvalósításában a környező civil szervezetek is részt vettek. A minapi átadóünnepségen a program fővédnöke, Herczegh Anita, Magyarország köztársasági elnökének felesége is jelen volt.

– Az elmúlt években 16 településről 23 csoport, mintegy 250-300 fő vett részt a Tápláló Szeretet programban, ami jól példázza, hogy az emberek fontosnak tartják a családok támogatását – mondta Nyilas Kálmánné, a Nógrádi Napraforgó Egyesület elnöke.

Köszönetet mondott Herczegh Anitának, akinek támogató segítsége lehetővé tette, hogy szélesebb körben is megismerték és követni kezdték a programot. Tolmácsolta a megajándékozott családok hálás köszönetét azért, hogy a nógrádi nyugdíjasok kertjük felesleges gyümölcseit, terméseit feldolgozva tizenegy éve segítenek rászoruló nagycsaládosokon.

Herczegh Anita lehetővé tette, hogy szélesebb körben is megismerjék a programot
Fotó: T.A. / NMH

Herczegh Anita megköszönte az egyesületnek, hogy jó példával jártak mások előtt, és reményét fejezte ki, hogy ez sokakat megtanít táplálóan szeretni. Egy magyar népmesével állította párhuzamba az ajándékba szánt gyümölcsöket és zöldségeket, amikor a legkisebb királylány nem kincseket kér az édesapjától, hanem szóló szőlőt, mosolygó almát és csengő barackot.

Mint mondta, nekünk magyaroknak ezek a gyümölcsök képviselik az identitásunkat, s nem a talmi csillogás. A programmal kapcsolatban úgy fogalmazott: ezeket a gyönyörű gyümölcsöket nem csupán egy konyhai eljárás tartósította, hanem maga a jó szándék és az adakozni akarás.

Balla Mihály, a térség országgyűlési képviselője méltatta a Nógrád községben élők és minden olyan közösség munkáját, amelyek mások megsegítésén fáradoznak.

– Aki ételt ad, az önmagát is adja, hiszen benne van a munkája, az ideje, a gondolata – mondta a NOE volt vezetője, Székely Hajnalka, aki éveken át koordinálta az adományok eljuttatását a rászoruló családokhoz. Ez egy olyan program, ahol kézből kézbe kerül az ajándék, és szív szól a szívhez.

Kardosné Gyurkó Katalin, a NOE jelenlegi elnöke kifejtette: a program kicsit összehozta a vidéki és a városi életet, a különböző nemzedékeket. Hangsúlyozta, ez egy nagyon szép példája az emberi önzetlenségnek, az üvegekbe rejtett finomságok a szeretetet hirdetik. Minden üvegben ott lapul az üzenet: semmi nem veszhet kárba, mindent meg kell becsülni, ami adatik. A megtermett gyümölcsöt épp úgy, mint annak örömét, hogy adhatunk. Amit a családok a programtól kaptak, az boltokban meg nem vásárolható, egyedi és megismételhetetlen.

Szórágy Gyuláné, Nógrád község polgármestere az ünnepségen megköszönte az egyesület munkáját, és elismerését fejezte ki azért a közösségformáló tevékenységért, amit idáig végeztek.

Az Európai Unió 2013-ban a Legjobb gyakorlatot megvalósító programok közé sorolta a Tápláló szeretet programot, ami a civil szervezetek példaértékű összefogását eredményezte.

Mások is követték a jó példát
A Nógrádi Napraforgó Egyesület 2003-ban alakult, mint a falu első civil szervezete. Jelenleg 39 tagja van. 2008 őszén fogalmazódott meg az egyesület tagjaiban az ötlet a Tápláló szeretet programot illetően, amikor hazánkat elérte a gazdasági válság, és az emberek, köztük a nagycsaládosok is nehéz helyzetbe kerültek. Abban az évben rengeteg szilva termett Nógrádon, és felmerült, hogy a hatalmas mennyiségű gyümölcsből lehetne juttatni valamennyit a nehezen boldoguló családoknak is. A gondolatot tett követte, és már az első évben 360 üveg adományt tudtak felajánlani a nagycsaládosok részére a kiskertek terményeiből. Az elmúlt 11 évben mindig a NOE-val egyeztetve egy nagycsaládos csoport kapta az üvegbe zárt finomságokat. Idővel egyre több civil szervezet kapcsolódott a programhoz.

 

Hozzászólások

másnak fizetnek
Az Egyesült Államok megszüntet minden kapcsolatot a WHO-val
egyértelmű akarat / 1 órája
A migrációval kapcsolatban a nemzeti érdek az első
Számos liberális csoportosulás törekvése az, hogy a magyarok hagyják abba a határok őrizetét, engedjék be az érkezőket – mondta Bakondi György.
méhraj / 3 órája
Méhektől riadtak meg Balassagyarmaton (fotók)
L. J.
Rangsor / 3 órája
Federer megelőzte Ronaldót és Messit
támogatás / 4 órája
Három éven át jelentős támogatásban részesül a Zenthe Ferenc Színház
Kéri István
kihívás / 4 órája
A külügyminiszter is csatlakozott a brit nagykövet jótékonysági futóláncához (videó)
Partitúra / 5 órája
Új művek komponálására hívják a fiatal magyar zeneszerzőket
állatmentés / 5 órája
Szennyvízcsőből mentettek ki egy macskát Ecsegen
P. K.