Hallgassa élőben!

Bemutatnák a helybéli tradíciókat és értékeket

Húszmillió forint támogatást nyert el a palotási önkormányzat a közelmúltban a Magyar Falu Programban. Szabó Mihály polgármester elmondta, hogy a kapott összegből az épületen végeznek majd teljes körű felújítást.

– Az első részén egy tájház lesz, ahová már bekerültek a régi eszközök, és a szobákat is berendeztük. Ahogy hátrébb megyünk az épületben, szövőszékeket helyezünk majd el. Itt szeretnénk feleleveníteni az egykori kézműves-foglalkozásokat, így a szövést is, amelyet az idősebbek bemutatnának a fiatalabb generációnak és az érdeklődőknek – közölte Szabó Mihály.

Hozzátette: emellett ősi mezőgazdasági eszközöket is szeretnének megismertetni a látogatókkal. A régi tárgyakat folyamatosan gyűjtik a helyiektől.

A községvezető kiemelte: a jövőben egy kemencét is építenének az udvarra, illetve egy tanösvényt is létrehoznának. Utóbbi a tóparti látogatóközponthoz vezetne.

Hozzászólások

Hirdetés
Zöldségekkel is harcolhatunk a klímaváltozás ellen
ez az igazság
Megdöbbentő összegek: soha nem beszélt ennyire őszintén a pénzről magyar sportoló
közös múlt / 27 perce
Júnusz Emre alakját megidéző utazókiállítás nyílt a PIM-ben
A megnyitón együttműködési megállapodást írtak alá a TÜRKSOY és a Magyar Kultúráért Alapítvány vezetői.
önkéntesség / 32 perce
Kilencedik alkalommal rendezték meg az akciót: szemetet takarított Nógrád megye lakossága
Nagy Orsolya
tervek / 1 órája
Tótka Sándor még pihen, de már készül a visszatérésre
megdöbbentő / 1 órája
Elképesztő: kartontáblával, szakadt ruhában kéreget az utcán Gáspár Győző
Nool
gesztus / 1 órája
Egy francia műgyűjtő önként visszaadott Guatemalának egy lopott maja műkincset
Mi lesz az adatainkkal, ha meghalunk? / 1 órája
Bíróságok helyett techóriások döntenek az emberi jogokról
sötét ügyek / 1 órája
Sok pénzt vett el a gazdáktól Bige László, a baloldali milliárdos