Közös-dolgaink

2019.01.02. 11:01

Hangszerekkel ismerkednek a varsányi gyerekek

A „Közös-dolgaink” Cigány Szervezetek a Sokszínű Társadalomért című pályázatot a Cigány Szervezetek Országos Szakmai Szövetsége nyerte meg.

L. J.

A gyerekek szívesen vették kézbe a hangszereket

Forrás: Nógrád Megyei Hírlap

Fotó: Ladóczki Balázs

Az óvév végén ennek részeként a varsányi Hunyadi Mátyás Általános Iskola tanulói a salgótarjáni Folt Együttes segítségével ismerkedtek a hangszerekkel. A Lenkó Péter vezette zenekar bemutatta a gyerekeknek a dob, a hegedű, a citera használatát is. Az előadáson számos ismert magyar dalt játszottak el, a diákok kérdéseket is feltehettek. Az iskolában korábban a roma származású Csík Csaba rendőr alezredes és szintén roma nemzetiségű Oláh Lajos festőművész is tartott előadást a gyermekeknek.

A gyerekek szívesen vették kézbe a hangszereket
Fotó: Ladóczki Balázs / Nógrád Megyei Hírlap

– A hároméves projekt ez év márciusában indult és 2021-ig tart. A program célja, hogy megismerjék a roma kultúrát és művészeket a tanulók. Én jelenleg Nógrád megyében három járás három-három községében viszem a projektet. Olyan települések iskoláit választottam, amelynek tagjai között legalább három százalék a roma származásúak aránya – mondta el lapunk kérdésére a programról Urbán Renáta koordinátor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!