Nyugat-Nógrád

2018.11.21. 13:55

Fontos a lakosság megtartása a Rétsági járás településein

Ismerve a demográfiai mutatókat, a Rétsági járás minden településén kiemelt figyelmet fordítanak az önkormányzatok a lakosság megtartására, a betelepülés ösztönzésére.

Hegedűs Henrik

A Rétsági járásban sok eszközzel is igyekeznek ösztönözni a családalapítási és gyermekvállalási kedvet az önkormányzatok. Képünk a bánki óvodában készült, Fotó: T. A./N.M.H.

A térség központjában, Rétságon nemrégiben hozott határozatot a képviselő-testület, hogy az egykori laktanya szélén, a korábbi „tankos” gyakorlóterepen lakóövezetet hoz létre. Itt 32 hektáros területen alakítják majd ki a telkeket, amelyekre olyan fiatal szakemberek jelentkezését várják, akik a város határában lévő, ezernél is több munkahelyet kínáló ipari park üzemeiben képzelik el a jövőjüket és családjaikkal tartósan szeretnének Rétságon letelepedni.

Feltérképezik a lehetőségeket

Beszéltünk néhány fiatallal, akik a közelmúltban költöztek vidékre. Egyöntetűen állítják, megéri a csendesebb községekbe költözni, annak ellenére is, hogy számos hátránnyal szembesülnek, amelyek közül a közlekedési viszonyok állnak első helyen. Kiemelték a helyfeltérképezés fontosságát, vagyis előzetesen körültekintően felmérik a terepet, az adottságokat, a közbiztonsági mutatókat. Szerencsére a polgármesteri hivatalokban nagyfokú türelemmel, megértéssel és segítségnyújtással találkoztak.

Hasonló célt szolgál a bölcsőde leendő kialakítása. Már a helyszínt is kijelölték, az óvodával szemközti üres ingatlanon, így egymáshoz közel összpontosulnának a gyermeknevelő intézmények. Az önkormányzat kelengyepénzzel is segíti a családokat: minden rétsági anyuka számára a születendő gyermekek után huszonötezer forintos támogatást adnak.

Diósjenőn – ahogy Tóth János polgármester elmondta – az önkormányzat nem rendelkezik saját építési telkekkel, amiket felajánlhatna a fiatal családosok számára, ám örömteli módon egyre több magántulajdonú házat vásárolnak meg a börzsönyalji lét iránt érdeklődők. A rétsági ipari park közelsége pedig ebből a szempontból kiváltképp vonzó tényező.

Romhányban Vezér Attila polgármester tájékoztatása szerint több területen is igyekeznek népszerűbbé tenni a nagyközséget. Egyrészt kerámiagyár övezete iránt élénkebb a befektetői érdeklődés, amely munkahelyteremtéssel kecsegtet, másrészt a húszezer forintos kelengyepénzzel is ösztönzik a gyermekvállalási kedvet. Az óvodához csatlakozó bölcsőde kialakítása szintén azt mutatja, Romhány előbbre lépett.

A Rétsági járásban sok eszközzel is igyekeznek ösztönözni a családalapítási és gyermekvállalási kedvet az önkormányzatok. Képünk a bánki óvodában készült, Fotó: T. A./N.M.H.

Meló Martina, Tereske polgármestere elmondta, az önkormányzat három ingatlannal rendelkezik, amelyekre azonban egyelőre nem mutatkozik hasznosítási igény, ugyanakkor a bölcsődenyitási kezdeményezés egyértelműen arra utal, hogy emelkedett a családalapítási kedv a faluban. A polgármester hozzátette, az első lakásvásárlók számára az önkormányzat anyagi lehetőségeinek figyelembe vételével 120 ezer forintos támogatást nyújt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!