Jegyzet

2018.12.30. 12:23

Felszaladt kilók

Töltött káposzta, libamáj, bejgli és mákos guba... Ez csupán néhány azokból az ételekből, amelyekkel az elmúlt néhány napban szinte biztos találkoztunk az ünnepi asztalon.

Veres Edina

Forrás: Shutterstock

Még a rádió is foglalkozott azzal, hogy a számos finomságból érdemes inkább kisebb adagokat fogyasztani, mivel a mértéktelenség megviselheti a szervezetünket. Tény, ami tény, ilyenkor a hagyományoknak megfelelően készített ételek zsírban és cukorban gazdagabbak azoknál, amiket a hétköznapokon fogyasztunk.

Láttam is minap egy interneten keringő humoros képet, amelynek posztolója sajnálatát fejezte ki a laborok személyzete iránt, hiszen szinte biztos, hogy a hét két munkanapján megnő a különböző emésztést segítő enzimekkel kapcsolatos vizsgálatkérések száma... Jót mosolyogtam a bejegyzésen, de őszintén megvallva, én azt a pillanatot várom, amikor a közösségi oldalak megtelnek majd az újévi fogadalmakkal, hogy az ünnepek alatt felszaladt kilókat, ki milyen gyorsan és milyen szigorú diétával fogja leadni.

Nem állítom azt, hogy fiatalabb koromban nem készítettem fogadalmi listát, azonban manapság tartózkodom az ilyen, időponthoz kötött ígérettételektől. Nem valószínű, hogy az újévi malac szerencse mellett megfelelő életmódváltó tippeket is elő tudna túrni.

Ráadásul egy sikeres diéta véghezviteléhez inkább elszántságra és kitartásra van szükség, mintsem mázlira.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!