életmentő

2019.03.05. 07:00

Félautomata defibrillátort kapott a a salgótarjáni iskola (fotók)

Nógrád megyében nagyjából harminc defibrillátor áll közintézményekben rendelkezésre, megakadályozandó, hogy bárki is a hirtelen szívhalál áldozatává váljon.

Gerhát Karina

Hétfőn a Salgótarjáni Általános Iskola Beszterce-lakótelepi Tagiskolájában helyeztek ki egy félautomata életmentő készüléket a Magyar Vöröskereszt Nógrád Megyei Szervezetének köszönhetően. Az itteni diákok ugyanis az elmúlt években kimagasló teljesítményt nyújtottak az egészségügyi versenyeken.

Sikeresek az elsősegélynyújtásban

– Felkészülési tevékenységeinket támogatja a Karancs Speciális Mentőszolgálat. A tőlük kapott lehetőségekkel élve tanulóinknak már három alkalommal nyílt lehetőségük arra, hogy részt vegyenek a nemzetközi ifjú mentősök versenyén, amit a németországi Brandenburg tartomány szervezett. A kihívásoknak céltudatos felkészüléssel igyekszünk minden alkalommal eleget tenni, és büszkén mondhatom, hogy erőfeszítéseink nem voltak hiábavalók. Az elmúlt tanévben diákjainak ugyanis 2., 3., 6., valamint 7. helyezést értek el ezen a megmérettetésen. Ez az eredményesség tovább bővülhet az együttműködési megállapodásnak köszönhetően – mondta Kovácsné Dóra Anikó tagintézmény-vezető.

– Az egészséges életmódra nevelés az iskolai életünk, pedagógiai folyamataink egyik alappillére. Évről évre számtalan olyan tevékenységi formát valósítunk meg, amely tanulóink figyelmét arra irányítja rá, hogy felelősséggel tartozunk önmagunk és mások testi-lelki egészségéért. Céljaink megvalósításának érdekében igyekszünk a nebulóink minél szélesebb rétegét megismertetni azokkal az eljárásokkal, amelyek segítségével el tudjuk hárítani az esetlegesen kialakuló életveszélyt, valamint meg tudjuk akadályozni a sérült, beteg ember állapotának további romlását – hangsúlyozta Kovácsné Dóra Anikó.

A tagintézmény-vezető hozzátette: a szakköri keretek között működő elsősegélynyújtók megfelelő elméleti és gyakorlati tudást szereznek ahhoz, hogy rendelkezzenek azokkal az elsősegélynyújtási kompetenciákkal, amellyel képesek megvalósítani az eredményes beavatkozást. A szakkör öt éve működik, azóta minden esztendőben részt vesznek a Magyar Vöröskereszt országos elsősegélynyújtó versenyén. A megyei megmérettetéseken az első, illetve a második helyen végeztek, de az országos fordulón is az élmezőnybe kerültek az intézmény diákjai.

Ezután Hegedűs Máté mentőápoló ismertette a félautomata defibrillátor használatát.

 

– Rengeteg fajtája van ennek az életmentő eszköznek, viszont mindegyik ugyanazon az alapelven működik, de egyik sem pótolja az újraélesztést. Szívroham esetén az első négy percben kezdődjön meg az újraélesztés. Percenként ugyanis 7-10 százalékkal romlik a beteg túlélési esélye – tudatta a mentőápoló.

Hangsúlyozta: az eszközzel nem lehet ártani, hiszen csak akkor lép működésbe, ha olyan ritmuszavart érzékel, amit defibrillálni kell.

Bobrovics Árpád, a Magyar Vöröskereszt Nógrád Megyei Szervezetének elnöke kifejtette: a megyében nagyjából 30, országos szinten pedig több mint 1000 ilyen készülék van már elhelyezve. Az ünnepélyes átadó együttműködési megállapodás aláírásával zárult.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!