Palotás

2019.01.28. 09:58

Évek óta megoldásra várt: elkészült a Bujáki-patak medrének rendezése

Több mint százmillió forintos támogatásban részesült a helyi önkormányzat.

T.-N. O.

Szabó Mihály, Palotás polgármestere 

Forrás: Nógrád Megyei Hírlap

Fotó: Ladóczki Balázs

Az elnyert összeget a község vízrendezésére fordították. A víztározó kialakítása után a Bujáki-patak vízhozama nagymértékben lecsökkent, amely miatt a hirtelen lezúdult csapadékvíz többször is problémát okozott a településen. A Pásztói kistérség részére még 2007-ben készült helyzetfeltárás, amely szerint a helyi vízelvezető hálózat állapota nem megfelelő, így a patakmeder fejlesztésére nagy volt az igény.

A falu vezetősége évek óta kereste a megoldást a vízkár enyhítésére, amelyre sikeres pályázatot nyújtottak be.

– Régóta húzódott már a Bujáki-patak mederrendezése. Annak ellenére, hogy folyamatosan igyekeztünk karbantartani, eléggé elnádasodott és elcserjésedett. Ráadásul iszapossá is vált – mondta korábban Szabó Mihály, Palotás polgármestere. A falu vezetősége fontos célul tűzte ki a környezetbiztonság növelését és állapotának javítását, valamint a további káresemények megelőzését. A projekt által mintegy 700 méter hosszan újult meg a meder, amit a napokban adnak majd át.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!