Európai unió

2019.05.05. 20:00

Európa-nap: ünnep a somoskői határon (fotók)

Május elseje és tizenkilencedike között az ország 19 városában tartanak az Európa-naphoz kötődő programokat. A napokban a Somoskő vára alatt az esős időjárás sem tarthatta vissza az érdeklődőket attól, hogy megünnepeljék az Európai Unió megalapítását, illetve hazánk csatlakozásának 15. évfordulóját.

Veres Edina

Az Európa-nap története Robert Schuman 1950. május 9-én tett nyilatkozatáig nyúlik vissza. Ebben egy politikai és gazdasági együttműködést vázolt fel Európa számára a francia külügyminiszter, hangsúlyozva, egy ilyen kezdeményezés a kontinens országai közötti tartós béke nélkülözhetetlen alapja. A nyilatkozat végül az Európai Gazdasági Közösséget létrehozó 1957-es római szerződések aláírásához – az az a mai Európai Unió (EU) megalakulásához – vezetett. Az évfordulót EU-szerte Európa-napként, az európai béke és egység napjaként ünneplik.

Fontos az állampolgárok részvétele: a voks jog, egyben kötelesség is

Az európai bizottság idén először elindított egy önkéntes programot, amely a Szavazni fogok címet kapta Magyarországon. A kezdeményezés célja, hogy felhívja a figyelmet a demokratikus részvétel, a szavazás fontosságára, ösztönözze a részvételt az európai választáson, és mozgósítsa azokat, akik hasznosnak gondolják az uniót. Az Európai Parlament magyar kapcsolattartó irodája korábban azt közölte: idehaza mintegy nyolc és fél ezren csatlakoztak a kampányhoz, köztük Szabó Csaba önkormányzati képviselő is. Amint azt a salgótarjáni hetes számú egyéni választókerület képviselője elmondta: hazánk már tizenöt éve tagja az uniónak és meggyőződése szerint részesének is kell, hogy maradjon. A képviselő hangsúlyozta, hogy mennyire fontosnak találja: mindenki éljen állampolgári jogaival és kötelezettségeivel május 26-án, hiszen ezzel egy kicsit az emberek is befolyásolni tudják az európai politikát. Szabó Csaba kiemelte: az EU-nak sok feladattal és nehézséggel kell szembenéznie, a szavazók voksukkal pedig valamennyire beleszólhatnak Európa jövőjébe is.

A rendezvénynek megyénkben a somoskői vár alatti emlékpark adott otthont. Fenyvesiné Mester Erika, az Eu­rope Direct Nógrád Megyei Tájékoztatási Iroda vezetője elmondta: idén 15 éve, hogy országunk az Európai Unió közösségének tagjává vált.

– Az Európa-napon nem csupán a csatlakozást ünnepeljük, hanem próbáljuk közelebb hozni kicsikhez és nagyokhoz egyaránt az uniót. A célunk, hogy a polgárok betekintést nyerjenek az uniós intézmények munkájába, a gyerekek pedig játékos feladatok révén ismerkedhessenek meg az európai közösséggel. Emellett az érdeklődők idén is összemérhették az unióval kapcsolatos ismereteiket az Európa-totó kitöltésével, valamint az Európa-sátrunkban naprakész és hasznos információt találtak az uniós polgárság adta lehetőségekről például tanulásról, munkáról vagy támogatásokról – emelte ki Fenyvesiné Mester Erika.

Hozzátette: a rendezvényen továbbá azt is fontosnak tartják, hogy a közelgő európai parlamenti választások kapcsán felhívják az érdeklődők figyelmét arra, miért is fontos voksolni május 26-án.

Skuczi Nándor, a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke beszédében május 8-át az európai béke napjának nevezte, majd később a keresztény hithez, a magyar ősök emlékéhez, a közös és valós európai értékekhez való hűség fontosságát hangsúlyozta.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!