bűnmegelőzés

2019.05.03. 07:00

Biztonságosabbá teszik Pásztót

Elkészült a város közbiztonsági, bűn- és baleset-­megelőzési és ifjúságvédelmi koncepciója, amely az elkövetkezendő négy évre szóló megvalósítandó feladatokat és célokat fogalmazza meg.

Tóth-Nagy Orsolya

A közelmúltban tartott testületi ülésen a városvezetők egyhangúan elfogadták a város bűnmegelőzési stratégiáját.

– A bűnmegelőzési koncepció elfogadása és betartása nagyon fontos tevékenység, mivel ez a bűnüldözés leggazdaságosabb formája. Ha megelőzzük a bűncselekményt, akkor már nem kell további költségeket ráfordítani. A bűnözés visszaszorítását lokális közügyként kell kezelni, hogy hatékony legyen – mondta Bodrogi István, a város alpolgármestere, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy valamennyi érintett szervnek és szervezetnek ki kell vennie a részét a feladatok végrehajtásából, valamint folyamatos információátadás szükséges az érintettek között.

Így alakultak a bűnesetek

A napokban elfogadták Pásztó és vonzáskörzetének közbiztonsági helyzetéről készült tavalyi beszámolóját. A tájékoztatóból egyebek mellett kiderül, hogy tavaly a regisztrált bűncselekmények száma az elmúlt kilenc évet tekintve a legalacsonyabb mértéket mutatta. A tavalyi évről készült beszámoló magába foglalja többek között a közlekedésbiztonsági, az illegális migráció, valamint a határrendészeti helyzeteket is. A Pásztói Rendőrkapitányság illetékességi területéről elmondható, hogy az ország legbiztonságosabb területei közé tartozik.

– A cél egyebek mellett a gyermek- és fiatalkori bűnözés megelőzése, a közlekedés- és településbiztonság fokozása, az áldozattá válás, a bűnismétlés és az időskorúak áldozattá válásának megelőzése, valamint a hátrányos helyzetű társadalmi réteghez tartozókhoz kapcsolódó megelőzési stratégia – közölte Bodrogi István.

Hozzátette: több módszert is kidolgoztak, amelyek során megelőzési feladatokat ellátó klubot hoznak létre, de lesznek tájékoztatók, előadások, életvezetési tanácsadás és támogatást adnak a szociális rászorulóknak is. Ezen túlmenően szeretnék erősíteni a lakosság szubjektív biztonságérzetét, csökkenteni az iskolai hiányzásokat és a munkanélküliséget is. Éppen ezért tartós foglalkoztatásra van lehetőségük a közmunka keretében.

– A bűnmegelőzés a közbiztonságot szolgálja, az pedig az emberek egyik alapvető igényét, a biztonságérzetet – hangsúlyozta az alpolgármester.

Farkas Attila, a város polgármestere szintén tetszését fejezte ki a tájékoztatóval kapcsolatban. Mint mondta, pozitívnak tartja, hogy a beszámoló kiemelten érinti a gyermek és ifjúságvédelmet, illetve az időseket is.

– Ez a két korcsoport, amely fokozottan ki van téve például a kábítószereknek, az internetes és egyéb veszélyeknek. Valóban a megelőzés a leghatékonyabb és a legolcsóbb módszer. Továbbá szemléletváltásra is nagy szükség lenne – árulta el Farkas Attila, aki a világháló káros hatásai mellett az illegális szemétlerakás okozta problémákra is felhívta a figyelmet.

A feladatok megvalósításában a rendőrség együttműködik az önkormányzattal, a polgárőrség, a civil szervezetek, de a helyi oktatási intézmények is.

Kismértékben emelkedett a bűncselekmények száma a Pásztói Rendőrkapitányság illetékességi területén, ám így is az ország legbiztonságosabb területei közé tartozik

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!