Művészet

2018.10.27. 15:27

Elhivatottság és alázat színesíti az Art 11 Alkotó Társaskör vásznait

Az Art 11 Alkotó Társaskör tagjainak sokszínű alkotásaival rendszeresen találkozhat a közönség, nemcsak a megyehatáron innen, de még az országhatáron túl is.

Veres Edina

Fotó: Hüvösi Csaba/Nógrád Megyei Hírlap

Az Ady Endre Művelődési Házban 2003 nyarán a helyi művészek alkotásaiból nyílt tárlat. Ennek megtekintése után Ladóczki Bélának és az intézmény igazgatónőjének az az ötlete támadt, hogy alapítanak számukra egy társas kört, ahol a résztvevők megoszthatják egymással tapasztalataikat és észrevételeiket. Közel fél év múlva létrejött tizenegy tag részvételével egy alkotó társaskör, és felvették az ART 11 nevet. Ma 19-en van és két pártoló taguk is akad. A tagok alkotásaival a közönség különböző megyei tárlatokon találkozhat, sőt egy füleki kiállítás révén már az ország határán túl is bemutatkozhattak.

Sok alkotás

Az Art 11 alkotó társaskör alkotásait a közelmúltban „Kaleidoszkóp” nevű kiállításon tekinthették meg az érdeklődők, amelynek a Váci Mihály Gimnázium adott otthont. A kiállítás címe egy optikai játékra utal, amely színesen kavargó és változatos képet fest a használója szemei elé. Ladóczki Béla úgy fogalmazott, a galériában megtekinthető alkotások témáinak és kivitelezési technikáinak sokszínűsége ihlette a tárlat címének kiválasztásánál, amelyen a tagok festményei, akvarelljei, gobelinjei és fonálképei voltak láthatóak az Ivitz László Galériában.

– Kezdetben csak Bátonyterenyéről és a város vonzáskörzetéből, például Nemtiből fogadtunk magunk közé tagokat. Ezt követően a művésztársaság egyre népszerűbb lett és egyre többen csatlakoztak hozzánk. Nem zárkóztunk el e kezdeményezés elől, mivel a társaskör helybeli tagjai egyre idősebbek. A tagok között van nógrádmegyeri, mátranováki, sőt egy Salgótarjánba költözött belga származású hölgy is csatlakozott köreinkhez, miután részt vett a nyári táborunkban. Egy-egy ilyen alkotótábor egy hétig tart és a tagok új technikákkal ismerkedhetnek meg vagy a sajátjukat csiszolhatják gyakorlás által – mondta a művészeti társulat vezetője.

Hozzátette: fontosnak érzi, hogy a társaskör alkotóinak lehetősége nyíljon a folyamatos fejlődésre. A táborban nem csak tagok vehetnek részt. – Minden hónapban egyszer összejövünk, és egyéb dolgok mellett a tagok legújabb képeiről is beszélünk. Ezek a beszélgetések úgy működnek, hogy az elhozott képeket véleményezzük. Mint a csapat művészeti vezetője már a hetvenes évek elejétől foglalkozom festészettel, de előtte is rajzoltam, így elég öreg rókának számítok a képzőművészet terén. Teszek egy javaslatot és amennyiben a többség elfogadja, akkor nem lehet ellene ágálás. Persze, főleg az idősebb korosztálynál, mindenkinek van egy már kialakult stílusa, amelytől nehezen térnek el – közölte Ladóczki Béla.

Fotó: Hüvösi Csaba/Nógrád Megyei Hírlap

Hozzátette: bár kisebb viták olykor előfordulnak a csoporton belül, az alkotás iránti szeretetnek hála a csapat művészet iránti elkötelezettsége példaértékű.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!