Házasság

2019.01.20. 15:39

Egyre többen mondják ki a boldogító igent Nógrád megyében is

Évről évre növekszik a házasságok száma országszerte, így Nógrád megyében is, amelynek egyik oka a kedvező családtámogatás.

Tóth-Nagy Orsolya

Forrás: Nógrád Megyei Hírlap

Fotó: Hüvösi Csaba

Több megyében is élénkült a házasságkötési kedv az elmúlt években. 2010-ig csökkenő tendenciát mutatott az esküvők száma a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint. A mélyponton csak 35 ezer 520 pár mondta ki a boldogító igent. Innentől kezdve azonban emelkedett a házasságkötések száma, 2016-ban már 48 ezer 920 menyegzőt tartottak az országban. Nógrádban a KSH legfrissebb információja alapján 2017 harmadik negyedévéig összesen 846-an, egy évvel később ugyanezen időszakban 879-en keltek egybe.

– Valószínűleg a családtámogatási intézkedések sokaságának köszönhető ez az emelkedés – mondta lapunknak Szabóné Koós Ibolya klinikai szakpszichológus.

Esküvő Berkenye község római katolikus templomában. Emelkedett a házasulási hajlandóság országszerte
Fotó: Hüvösi Csaba / Nógrád Megyei Hírlap

– Pszichológiai szempontból örvendetes a trend, mert a gyermek egészséges lelki fejlődéséhez teljes családra, anyára és apára van szükség. Úgy hisszük, hogy a házassággal megerősített kötelék stabilabb az élettársi kapcsolatnál. Felelősséggel jár és kötelez az, amit kijelentünk és aláírásunkkal megpecsételünk a saját és a párunk családja előtt – hangsúlyozta a szakember.

Szabóné Koós Ibolya arra is kitért, hogy a pszichológiai kutatások szerint recept a boldog házassághoz, ha a felek a legjobb barátjuknak tartják partnerüket.

Paluch Norbert vőfély munkája során azt tapasztalta, hogy az elmúlt három-négy évben emelkedett meg igazán a házasságkötések száma a megyében.

– Az esküvői kedv fellendülésével a szolgáltató szektorban is egyre többen dolgoznak, tehát jóval több a fotós, a videós, a vőfély is. Ez azonban nem feltétlen pozitív – közölte Paluch Norbert, aki szerint egyre idősebb a korosztály, amelyik házasságra adja a fejét. Mint mondta, rengeteg olyan emberrel találkozik, aki már a harmincas éveiben dönt úgy, hogy megállapodik. Paluch Norbert évente 12–16 ceremóniát vállal, de a szakmát inkább hobbiként űzi.

Fotó: Hüvösi Csaba / Nógrád Megyei Hírlap

A témával kapcsolatban Nagyné Várhelyi Odette pásztói anyakönyvvezető lapunknak elárulta: az emberek elsősorban szerelemből házasodnak, de vélhetően a csok és a családi adókedvezmény is közrejátszhat benne.

– Emellett sokan azért választják a házasságot, mert már útban van a közös gyermek. 2017-ben a településen 41 esküvő volt, még 2018-ban 54-en kötötték össze az életüket. Mint mondta, Nógrád megyéből érkeznek a legtöbben, de előfordul, hogy az ország más területeiről is ide jönnek, évente három-négy külföldi is Pásztón házasodik.

A legtöbb esküvő egyébként a tavaszi és nyári időszakban zajlik, de a téli időszakban is sokan döntenek úgy, hogy összeházasodnak. Nagyné Várhelyi Odette úgy véli, az ember életében még ma is a család jelenti a teljességet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!