Találkozó

2018.08.03. 15:15

Cserháthalápon találkoznak a palócok a hét végén

Ötödik alkalommal rendezik meg a Palóc Világtalálkozót, amelynek idén nem a Bátonyterenyén található Gyürky-Soly­mossy Kastélypark területe, hanem Cserháthaláp ad otthont.

G. K.

A háromnapos programsorozat augusztus 3-án, pénteken, 14 órakor veszi kezdetét és augusztus 5-én, vasárnap, a 8 óra 30 perctől tartott közös szentmisével zárul. A rendezvényt évekkel ezelőtt a palócok összetartozásának erősítéséért hívták életre a szervezők.

– A Kárpát-medencében az összes népcsoport szervez már találkozót. Mi is egy hatalmas területen élünk, és ilyen irányba nem mozdult meg még senki. Kisebb kezdeményezések akadtak már helyi szinten, de ezek nem ölelték fel a palócságot. Akkor jött az ötlet, hogy jobban össze kell kovácsolni őket és évente egyszer megszervezni a találkozót, ahol minden terület képviseltetheti magát és feleleveníthetik a régi hagyományokat – mondta el Kovács László, főszervező.

A rendezvényt ünnepélyesen szombaton 9 órakor nyitják meg. A nap folyamán több mint 1000 fellépő, 35 kórus, 6 hagyományőrző csoport, 13 táncegyüttes, 2 népzenei koncert, 13 egyéni és páros előadó, 36 író és költő, 13 kiállító, 10 előadás, illetve 10 népi zenekar várja a látogatókat. A Palóc Világtalálkozó kulturális nagykövetei a sokak által ismert Haraszti ikrek, a Fölszállott a páva gyermekversenyének a győztesei lesznek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában