ínyencségek

2019.06.07. 13:47

Íz Őrző Fesztiválon mutatták be a tari gasztronómiát

Első alkalommal rendezték meg a napokban az Íz Őrző Fesztivált a településen.

T.-N. O.

Forrás: NMH

Fotó: L. B.

Az esemény hagyományteremtő céllal jött létre néhány helyi összefogásával, amely során a tari gasztronómiát mutatták be az érdeklődőknek. A lakosok, hogy ötletüket megvalósítsák, megalakították a Tartsunk Össze Egyesületet, amelynek fő tevékenysége, hogy a település kulturális életét fellendítsék.

A helyi gasztronómia bemutatása mellett olyan műsorokat, előadókat, valamint zenekarokat hívtak el, akik nemcsak hangulatosabbá, hanem különlegesebbé is tették a fesztivált.

Birkapörkölt, laska, ganca, gulyás, halászlé, tócsni, szarvaspörkölt, palacsinta, de fánk is kielégítette a látogatók étvágyát Fotó: L. B. / NMH

A sportra is nagy hangsúlyt fektettek a szervezők, így az odalátogatók élvezhették a Strony by Zumbát Csépe Claudia, instruktor vezetésével, valamint a pásztói hastáncos csoport fellépését Majzik Mónika, táncoktatóval.

Később Farkas Ida énekesnő lépett színpadra, majd a hatvani Akuszticool adott koncertet. Az egész napos rendezvényen finomabbnál finomabb ételeket kínáltak. Összesen tizenöt csapat állt össze, amelyeket helyi civil szervezetek, magánemberek és egyesületek alkottak.

Olyan tradicionális finomságokat készítettek el, amiket még a nagymamáiktól tanultak. Volt egyebek mellett birkapörkölt, laska, ganca, gulyás, halászlé, tócsni, szarvaspörkölt, palacsinta, de fánk is. A napot végül fergeteges bulival zárták. A hangulatról Csákány István és Koós Zoltán gondoskodott.

Az egyesület tagjai portálunknak elmondták, hogy jövőre ismét szeretnék megrendezni a sok látogatót vonzó fesztivált.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában