Balassagyarmatról indult Mikó Zoltán, a „Magyar Wallenberg” pályafutása

Viharos idők jártak hetvennégy esztendeje, ezekben az október közepére eső napokban Magyarországon. Budán a vár egy felbolydult méhkashoz hasonlított: miközben az ukrán front katonái már Erdély és a Dél-Alföld vidékét járták, a németek által megszállt fővárosban Horthy Miklós kormányzó sikertelen kiugrási kísérletet tett. A lelepleződés után távoznia kellett, Szálasi Ferenc és nyilas pribékjei vették át a hatalmat, még nagyobb véráldozatba sodorva a nemzetet. Ezzel párhuzamosan kibontakozott az ellenállási mozgalom, amelynek egyik kimagasló alakja a balassagyarmati születésű Mikó Zoltán volt.

Amikor 1910. október 14-én a világra jött, nem jósolták meg előre a csillagok, milyen tragikus életpályát fut majd be. Apja, dr. Mikó Pál nagy műveltségű magyar–latin szakos tanár volt a főgimnáziumban, a mai Balassiban. Negyedszázadon át hűen szolgálta iskoláját és diákjait. A Tanácsköztársaság alatt szívesen vállalta el munkásfiatalok oktatását, ezért az 1960-as években a városi tanács emléktáblát helyezett el az Ady utcai lakóháza – Zoltán fia neveltetésének színhelye – falán. Holott az apa egyáltalán nem volt a munkásmozgalom élharcosa, csupán egy becsületes tanárember, aki önzetlenül segített, amikor arra kérték.

A család nem igazán vette örömmel tudomásul, hogy Zoltán katonai pályára készül, hiszen testvérbátyja repülőbaleset áldozata lett. Mégis jelentkezett a Ludovika Akadémiára, ahol hadnagyi rendfokozattal végzett 1934-ben. Innentől kezdve egy hagyományos katonai karrier kezdett kibontakozni a légierő kötelékében, mígnem egy baleset keresztülhúzta a számításokat. Felépülését követően a Honvédelmi Minisztérium alkalmazta, itt először szervezési ügyekkel foglalkozott, majd áthelyezték a fővezérség különleges osztályára.

Ekkor az ország már mélyen benne volt a háborúban. Az 1944. március 19-én bekövetkezett német megszállás után egyre világosabbá vált minden ésszerűen gondolkodó ember előtt, hogy a vereség a nácik oldalán elkerülhetetlen. Ilyen helyzetben, ilyen körülmények között lehetett szükség olyan tettre kész, határozott férfiakra, mint amilyennek Mikó Zoltán mutatkozott. Különösen súlyosbodtak az állapotok október 15-e, a Horthy-féle sikertelen kiugrási kísérletet követően. Mikó Zoltán nem tétlenkedett. A kémelhárítás mindenfajta rejtett vonalait, titkos kapcsolatait felhasználva bekapcsolódott a nemzeti ellenállási mozgalomba. Megszervezte a Görgey-zászlóaljat, amelybe összegyűjtött nyugatra menekülni akaró egyetemistákat, illegális kommunistákat, szökött katonákat.

Ez a csoport a Kiss János és Bajcsy-Zsilinszky Endre fémjelezte mozgalom, valamint a Prónay Pál vezette különítmény lebukása után is ténykedett tovább, a Börzsöny hegyei közé vonulva végeztek partizántevékenységet. Mindeközben zajlott az üldözöttek menekítése. A nyilas hatalomátvétel után a korábban hazánkban menedéket talált lengyelek sorsa válságosra fordult, nem beszélve az újra meginduló zsidó deportálásokról. Raoul Wallenberg, a svéd diplomata jól tudta, a magyar vezérkarnál kire számíthat: Mikó Zoltán százados segítségére. Készültek sorra a menlevelek, a védett házakban bujkáló embereket szigorú parancsot teljesítő csendőrosztagok védték, nem eshetett bántódásuk. A számítások szerint legalább ötezer ember köszönhette ilyen formában az életét Mikónak. A népi írók közül Illyés Gyula, Szabó Pál és a költő Szabó Lőrinc is a biztonságba helyezett személyek közé került. Sőt, Wallenberg tevékenysége sem bontakozhatott volna ki ekkora mértékben nélküle. Folyamatosan egyeztettek, tárgyaltak, Mikó kísérte a svéd ügyvivőt a Magyar Nemzeti Bankba is, hogy ott egy széfben elhelyezzék a szovjetek által elkövetett katyni mészárlás titkos és hiteles dokumentumait.

A balassagyarmati származású hős veszte is ez lett: amikor 1945 januárjában személyesen jelentkezett a közelgő szovjet hadsereg vezetőinél, hogy kérje Budapest nyílt várossá nyilvánítását, így elkerülve a megtorló ostromot, egy óvatlan pillanatban egyik legjobb barátja, Sipeki Balás Lajos árulta el. A szovjet fogságban kihallgatták, megtudták kapcsolatát Wallenberggel. Sztálin szigorú parancsot adott, hogy senki sem értesülhet Katyn pokláról, akinek adata van erről, pusztuljon el a legnagyobb kínok ­közepette.

Mikó Zoltánt előbb a romániai Constanta város börtönébe hurcolták, itt mondatott ki rá a halálos ítélet, amit 1945 augusztusában, Odesszában végrehajtottak.

Hosszú évtizedek teltek el mély hallgatásban. Helyettese, Bondor Vilmos főhadnagy, aki a legutolsó pillanatban úszta meg a golyó általi halált, Amerikába emigrálva egészen a rendszerváltásig egy szót sem említhetett mindabból, amit felettesével együtt átélt. Végül 1995-ben jelent meg „A Mikó-rejtély” című könyve, ebben részletesen tárja fel a Wallenberggel való együttműködést is. A szerző így jellemzi a kötetben bajtársát: „Mikó a legnagyszerűbb emberek egyike volt. Nagy műveltségű, több nyelven beszélő, finom modorú vezéregyéniség, csodálatos szervezőtehetséggel, aki nem szigorral, hanem szeretettel vezette azt a kis csoportot, amelyik követte és mellette állt. A legnagyobb magyar katonák között van a helye.”

A végső rehabilitáció is ekkor jött: Göncz Árpád köztársasági elnök posztumusz vezérőrnaggyá nevezte ki Mikó Zoltánt és személyesen jelent meg Balassagyarmaton, az Ady Endre úti emléktábla 1997. június 27-i leleplezésekor, tisztelegve a mártír harcostárs előtt. Szülővárosa utcát is elnevezett a híres személyiségről: a déli településrészen az Ifjúság útját a Fáy András utcával összekötő szakasz viseli Mikó Zoltán nevét.

(Borítóképünkön: B-24H Liberator USA bombázógép roncsa. A légvédelem rongálta meg 1944-ben, Fotó: Fortepan)