opera

2019.03.26. 20:00

Andrea Bocellivel is színpadra lép a pásztói Nagy Noémi

Különleges szakmát választott magának a pásztói fiatal lány, aki aranytorkával szeretné megremegtetni a színházak csillárjait.

Tóth-Nagy Orsolya

Nagy Noémi példaképe Maria Callas. Úgy érzi, számára az éneklés a színészkedéssel együtt teljesedhet ki igazán, Beküldött fotó

Nagy Noémi életében mindig is fontos szerepet játszott a zene, hiszen már kiskorában is énekelt, táncolt és színészkedett. Egyértelmű volt tehát, hogy a jövőben ezek valamelyike fogja kitölteni a mindennapjait.

Honnan ered a halhatatlan, klasszikus opera műfaj?

Az opera olasz eredetű szó, amely dalművet jelent. Olyan drámai színpadi műfaj, amelyben nem beszélnek, hanem énekelnek. Általában három-négy, ritkán pedig egy-, kettő- vagy ötfelvonásos. A 16. század egyik legismertebb műfaja. A 17. század elején a velencei opera valósággal virágzott. A 19. században az olasz opera egyeduralma teljes volt, de akkoriban alakultak ki a nemzeti operák is. Franciaországban ebben az időszakban a nagyopera élte virágkorát, Németország pedig a 19. századra valóságos nagyhatalommá nőtte ki magát ebben a műfajban.

– Általános iskolában modern táncra jártam, de mellette versmondó, prózamondó és népdalversenyeken is részt vettem, amelyeken többször is eredményesen szerepeltem – emlékezett vissza Nagy Noémi.

Mint mondta, mindössze 12 éves volt, amikor a helyi zeneiskolában magánénekszakra jelentkezett, ahol két évig tanult. Itt elsajátította a zenei alapokat, majd középiskolában, Egerben folytatta tanulmányait énektagozaton.

– Ekkor még nem körvonalazódott bennem, hogy milyen műfajban szeretnék kiteljesedni, de a könnyűzene állt a legközelebb hozzám. Egy alkalommal aztán a tanárom azt mondta, hogy olyan hangom van, mint az operaénekeseknek, akik megremegtetik a csillárt. Először nagyon meglepődtem, majd ennek hatására elkezdtem megismerkedni a műfajjal, végül beleszerettem az opera világába – mesélte a pásztói lány, aki jelenleg a pécsi egyetemen tanul magán énekszakon, ahol a klasszikus hangképzés technikáját sajátítja el.

Az elmúlt évek során több országban is fellépett kórussal, így például Kínában, Horvátországban, vagy Bécsben is. Legközelebb Dombóváron vesz részt egy opera- és operettgálaesten, májusban pedig Lengyelországban lépnek színpadra Andrea Bocellivel, a világhírű tenorral.

Nagy Noémi példaképe Maria Callas. Úgy érzi, számára az éneklés a színészkedéssel együtt teljesedhet ki igazán, Beküldött fotó

Noémi arra is kitért, hogy természetesen minden fellépés előtt izgul, de azon dolgozik, hogy lélekkel telve énekeljen a színpadon.

– Átadom magamat a zenének és felidézem magamban azokat az érzéseket, amelyeket a közönség számára kívánok átadni. Igazán felemelő számomra az éneklés, amely a színészkedéssel együtt teljesedik ki. Ez a kettő együtt nagyon komplex, hiszen amikor nem énekelek, a zene akkor is aláfest mindent. A lelkemet adom egy-egy darabba – hangsúlyozta Nagy Noémi, aki azt is elárulta, hogy nagy példaképe Maria Callas, valamint Sümegi Eszter. A legkedveltebb operái közé pedig Puccini Toscája, valamint a Pillangókisasszony sorolható.

A jövőbeli terveivel kapcsolatban a pásztói lány úgy fogalmazott, hogy a diplomakoncertet követően elsősorban Magyarországon szeretne érvényesülni a szakmában, de külföldön is szívesen kipróbálná magát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!