Segítség

2018.12.27. 12:13

Adománygyűjtés indult a károsult bujáki családnak

Reménytelenné tette egy helyi család életét az a tűzeset, amely a közelmúltban történt a településen. Adománygyűjtés indult a megsegítésükre.

T.-N. O.

Forrás: Shutterstock

A szerencsétlenség során az Ady Endre utcában egy családi házban a födémszerkezet és a gerendázat égett néhány négyzetméteren, a kémény környezetében.

– A helyszínre az önálló beavatkozásra jogosult Héhalom Önkéntes Tűzoltó Egyesület egysége ért ki elsőként. A lánglovagok miután elzárták a közműveket, a pásztói hivatásos tűzoltók kiérkezéséig megkezdték az álmennyezet megbontását – mondta lapunknak Angyal Eszter, a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője.

Hozzátette: a pásztói és héhalmi tűzoltók végezetül kéziszerszámokkal és vízsugárral oltották el a tüzet, majd elvégezték az utómunkálatokat a visszagyulladás megelőzésének érdekében. Lakosságvédelmi intézkedésre azonban nem volt szükség. A történtek következtében Buják önkormányzata felhívást tett közzé, amelyben arra kérik a környékbelieket, hogy amennyiben van rá lehetőségük, segítsenek a rászorultaknak. A tűzesetet követően ugyanis súlyos károk keletkeztek a házban, ráadásul áram nélkül maradtak. Kisgyermek is él a családban, így nagy szükség van a gyors támogatásra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!