Jelszavuk: Kertészkedj, művelődj, barátkozz!

2018.10.19. 06:54

A szécsényi kertbarátok száma növekszik, egyre többen kérik a felvételt

Kertészkedj, művelődj, barátkozz! – vallják a Szécsényi II. Rákóczi Ferenc Kertbarátkör tagjai. Szécsényben 1976-ban alakult meg a kertbarátkör.

Sz. F.

Az elmúlt több mint négy évtized alatt a mezőgazdaság, a kertészkedés szeretete, a jó közösségi szellem tartja össze a csoportot. – A zöldségféléket, gyümölcsöket, amit mi termelünk, jobb étvággyal fogyasztjuk el, mert érezzük benne a munkánk ízét, tudjuk, hogy az biotermék – fogalmazott Gyetvai Istvánné a kör elnöke.

A kertészkedés szeretete gyermekkora óta ott él benne. A nagyszülők mezőgazdasággal, kertészkedéssel is foglalkoztak. Édesanyja, aki 86 éves, még mindig maga műveli a kertjét. Az elnök asszonynak a növények ápolása, gondozása mellett fontos öröksége a munka szeretete. A kertjének a művelése mellett, amelyből a férje is kiveszi a részét, fontos feladata a kör életének a szervezése, életben tartása. Az éves programjukat, amelyet az elnökség állít össze, a tagság hagyja jóvá.

A program igen színes és változatos. Fontos szerepet kap benne a szakmai továbbképzés. Tavasszal Lukács Zoltán ismert növényvédő szakembertől sok hasznos tanácsot kaptak a növényvédelemre, a permetezésre. Tavasszal mag- és virágbörzét tartottak, amit jövőre szeretnének városi szintre kiterjeszteni. Színesíti programjukat a közös kirándulás. Éves munkájuk egyik fontos eseménye a hagyományos, háromnapos termékkiállítás, amelyen az idén 29 kertbarátkör mutatta be szebbnél szebb termékét. Közöttük volt Kovács József, aki ugyan nem tartozik a kertbarátkörhöz a maga által nevelt gyógynövényeket állította ki. Évek óta jó kapcsolatot ápolnak a balassagyarmati, etesi, somoskői kertbarátokkal.

Gyetvai Istvánné elmondta, felvették a kapcsolatot a zánkai kertbarátokkal, akik október elején látogattak el Szécsénybe. Az elnök asszony örömmel újságolta, hogy a létszámuk növekszik, új tagok kérték felvételüket, a szécsényi Pásztor József és felesége, Ludányhalásziból Polacsek Zoltánné és Oláh János.

(Borítóképünkön: Gyetvai Istvánné örömmel látja el feladatát, Beküldött fotó)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!