Források

2018.10.28. 15:30

A nógrádi települések élnek a lehetőségeikkel

Jól használják ki a pályázati lehetőségeket az önkormányzatok, kitartóan keresik az utat a források megszerzésére – hangsúlyozta Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára a nyugat-nógrádi települési vezetők számára szervezett magyarnándori fórumon.

Hegedűs Henrik

A község művelődési házában rendezett esemény felvezetéseként Sándor István, a házigazda község polgármestere bevezetőjében kitért arra: rendkívül fontos, hogy az állami döntéshozók és az egyes önkormányzatok között a legfontosabb kérdésekben folyamatosak legyenek az egyeztetések. Szerencsére ebben a Belügyminisztérium tökéletes partner, amely befogadja, értékeli és elemzi a helyi szintekről érkező javaslatokat és felvetéseket.

Pályázati milliárdokat osztottak

A Belügyminisztérium (BM) idén 8 milliárd forinttal támogatja az önkormányzati fejlesztéseket, ezek között bölcsődei, óvodai, védőnői, orvosi, illetve sportintézmények, valamint belterületi utak, járdák felújítását – közölte a BM önkormányzati államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján. Pogácsás Tibor az MTI tudósítása szerint elmondta: idén két fejlesztési célú pályázatot írtak ki. Az első, csaknem 5 milliárd forintos felhívást májusban zárták le és augusztus elején hozták meg a döntéseket, amelyekkel 282 pályázatot támogattak. Augusztusban a kormány további 3 milliárd forintot csoportosított át az önkormányzati fejlesztésekre. Az erre a keretre beadott pályázatokról a múlt héten döntöttek: 195 pályázatot támogattak, a folyósítás már megkezdődött. Pogácsás Tibor hozzátette: több mint 1800 pályázójuk volt idén.

Ezekben a térség különösképpen élen jár, példaképpen említette Pintér Sándor belügyminiszter hat évvel ezelőtti kelecsénypusztai látogatását, amikor a válságos időszakban, az adósságkezelés és az adóerő-képesség növelése témájában olyan sok ötlettel álltak elő a települési vezetők, hogy a tárgyalásokat Budapesten folytatták.

A polgármester hozzátette, örömmel fogadta a közelmúlt bejelentését, hogy a kormányzat továbbra sem feledkezik meg a falvakról és komolyabb mértékben támogatja a kötelező feladatok ellátásának magas színvonalú biztosítását.

Balla Mihály országgyűlési képviselő felszólalásában arra tért ki, rendkívüli módon ráfér a fejlesztés még a magyar vidékre, ami különösképpen érvényes Nógrád megyére, hiszen ez aprófalvas tájegység, ahol elengedhetetlen az infrastruktúra korszerűsítése, amelybe beletartozik a belterületi utak, a településeket összekötő alsóbbrendű szakaszok felújítása, az óvodai bővítések, az új bölcsődék megnyitása. Ezek a fejlesztések pedig közvetlenül maguk után vonják a fiatalok megtartását, a lakosság számának növelését, a közösség erősítését. Vidéken élni érdemes – fejtette ki a honatya – amit hűen bizonyít, hogy több dél-, délnyugat-nógrádi községbe a fővárosból költöznek ki családok, mert itt tisztább a levegő, nyugodtabb a közeg és befogadóbb a közösség.

Pogácsás Tibor kiemelte, törekedni kell arra, hogy ne csupán az állam és az önkormányzatok között legyen rendszeres a kapcsolat, hanem jó viszony alakuljon ki az egyes vidékek települései között is.

Pogácsás Tibor a magyarnándori rendezvényen. A belügyi tárca gondot fordít az önkormányzatok támogatására, Fotó: Torjay Attila

Lényegesnek tartja, hogy a megyei önkormányzat a különböző pályázatok beadása és kezelése kapcsán nagymértékű segítséget nyújtson a falvaknak, e területen Nógrádban egyértelműen tapasztalható az előrelépés.

Hasonlóképpen nagy szerep hárul Balla Mihályra, aki naprakész az egyes települések ügyes-bajos dolgaiban. Azontúl pedig, hogy helyi szinten az infrastrukturális háttér kiépítése rövidesen befejeződik, és egyre korszerűbbé válik, kiemelt feladat lesz a civil szervezetek megerősítése, és mind komolyabb mérvű bekapcsolása a települések életébe, amely a jövő egyik záloga.

Házy Attila, az Ipoly Tv vezetője tett bejelentést arról, hogy november 1-jétől bővítik a televíziós szolgáltatásokat. Ezentúl a 35-ös telefonos körzetszámú településeket teljesen lefedik Nyugat-Nógrádban, így további 28 ezer lakos láthatja adásukat. A műsorkínálatban is törekednek arra, hogy ismeretterjesztő célzattal a helyi értékek fontosságára hívják fel a figyelmet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!