Nem szabad feledni!

2019.02.22. 20:00

A kommunizmus áldozataira emlékeztek Salgótarjánban (fotók)

A kommunista diktatúra áldozataira emlékeztek pénteken, a salgótarjáni December 8. téren.

G. K.

Magyarországon hivatalosan immár 19. éve emlékezünk meg azokról a nevesített és névtelen mártírokról, akik hazánkban és szerte a világon a kommunista diktatúra áldozataivá váltak – mondta Dániel Zoltán, Salgótarján alpolgármestere pénteken, a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából tartott városi megemlékezésen.

 

Hozzátette: Magyarországon a második világháború után százezreket hurcoltak ki Szibériába, kényszermunkatáborokba, akik jelentős része sosem tért haza. A kommunista rendszer éveiben mintegy kétezer embert végeztek ki, legalább százezret vetettek börtönbe és még ennél is többen veszítették el munkájukat politikai okokból. Ezen intézkedések jó része 1948 és 1953 között, valamint az ’56-os forradalmat követően történt.

Bérczesi Mihályné, a Magyar Politikai Foglyok Országos Szövetségének Nógrád megyei elnöke hangsúlyozta, hogy nem szabad megfeledkezni arról, hány árva gyermek maradt apa, sőt anya nélkül. Ezért nekünk arra kell törekednünk, hogy többet ilyen ne fordulhasson elő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!