A karácsonyra való lelki felkészülésről beszélgettek Salgótarjánban

– A mai kor embere teljesen kiszolgáltatta magát az anyagvilágnak, ami irányítja őt, nem pedig szolgálja. Mindez különösen az adventi időben mutatkozik meg számunkra, amikor már november elején a karácsonyról szólnak a reklámok, és a mi fülünk is csak azt hallja, hol, mit, mennyiért lehet megvásárolni. Közben pedig a szívünknek kéne kitárulnia, ami lehetővé tenné azt, hogy az idő és az örökkévalóság találkozzon, úgy, ahogy az már Betlehemben egyszer megtörtént – kezdte gondolatait Varga András.

Az esperesplébános hozzátette: akkor ugyanis közénk jött az Örökkévaló, aki most is így akar tenni, azonban csak akkor tud, ha várjuk őt. Amennyiben a mi szívünkben is találkozik az idő az örökkévalósággal, akkor Jézus meg fog ott születni. Krisztus pont azért jött a világra, hogy azon sok-sok gond és probléma közepette is, amellyel naponta szembesülünk, megtanítson bennünket arra, hogy az életnek van értelme. Ez pedig akkor mutatkozik meg valójában, ha megtaláljuk benne az Istent, aki szeret bennünket, és velünk akarja járni életünk útját.

Ezt követően Horváth-Hegyi Ádám arról beszélt, hogy az adventi időszakban az ember próbál elcsendesedni, magába szállni és közösségbe lenni az Istennel. Ilyenkor rendkívül fontos, hogy az életünket, illetve a bűneinket is az Úr elé tegyük.

– Karácsonykor ugyanis az Isten emberré lett, lejött közénk azért, hogy velünk legyen, megváltson bennünket, továbbá mindazt a bűnt, amely minket terhel, magára vegye. Az igazi kérdés azonban már csak az, hogy ezt mi a saját életünkben megtapasztaljuk-e, átéljük-e – hangsúlyozta az evangélikus lelkész.

Krizsán Zoltán kifejtette: a felnőttek világában tetten érhető, hogy elfelejtjük mindazt, amit gyermekkorunkban megtapasztaltunk, azt a fajta várakozást, lelkületet, ahogyan a gyermek készül a karácsonyra. Egész nap csak rohanunk, el vagyunk havazva, vállainkon van a hétköznapok gondja, terhe.

– Nemcsak a világi emberek, hanem mi, papok, lelkészek is átéljük mindezt. Rádöbbentem, hogy káplánként sokkal inkább lelkipásztornak éreztem magam, mint most, plébániai kormányzóként. Pontosan azért, mert nem kellett megvívni azt a mindennapos harcot, amit egy plébánosnak. Gondolok itt a könyvelésre, a pályázatokra, a templom-, illetve a plébániafelújításokra. Mindezek mellett néha nagyon nehéz azt az összhangot megteremteni, hogy befelé forduljak, hiszen az a küldetésem, hogy közelebb vigyem az emberekhez az Isten igéjét, és rádöbbentsem őket arra, hogy mindannyiunk életébe bármikor kopogtathat az Úr, ezért mindig készen álljunk arra a bizonyos nagy találkozásra – emelte ki Krizsán Zoltán.