Jövőkép

2018.09.19. 19:51

A fiatalok 85 százaléka elhagyná Nógrád megyét

Az Új Palócország Egyesület kérdőíves kutatása szerint a megkérdezett 707 középiskolás közül 105 képzeli el Salgótarjánban és térségében a jövőjét. A fiatalok városelhagyási kedve csökkent: egy évvel ezelőtt még csupán a diákok 10 százaléka szeretett volna a megyében élni és dolgozni.

Palchuber Kinga

Fotó: Hüvösi Csaba/ Nógrád Megyei Hírlap

A kutatás szerint a válaszadó fiatalok 85 százaléka elhagyná szülőhelyét tanulmányai végeztével.

Maradásra csábító tényezők

Skuczi Nándor, a megyei közgyűlés elnöke lapunknak elmondta: a fiatalok megtartásához változásra kell ösztönözni azokat is, akik őket képezni és foglalkoztatni akarják.

– Ezenkívül a településeknek mozdulniuk kell, de fontosak a letelepedést segítő kedvezmények, vagy a gyakornoki- és ösztöndíjprogramok is. Kiemelt terület a közösségépítés, ami nem csak az online világban szükséges.

A megye önkormányzata pályázatokon keresztül támogatja a településeket, így többek között humán szolgáltatások újulnak meg, erősödnek a közösségek, modernizálódnak a városok és a községek. A megyei foglalkoztatási paktumban a munkaadóknak rendszeres HR klubot szerveznek, a pályakezdők munkába állását is segítik. Munkahely ugyanis van, csak a kereslet és a kínálat nem találkozik egymással.

– A megkérdezettek közül 202 ember egyáltalán nem tartja fontosnak, hogy a családja és a barátai közelében éljen. Mintegy 76 százalékuk szerint ez a tényező közepesen vagy egyáltalán nem lényeges számukra a jövőjüket illetően – mondta lapunknak Kotroczóné Varga Virág kutatásvezető.

Hozzátette: a középiskolások a bérek emelésében és a munkahelyek teremtésében látják a kiutat Salgótarján jelenlegi helyzetéből, de jelentősen emelkedett azok száma is, akik szerint a közbiztonság növelése is hozzájárulna a lakosság megtartásához. A diákok 75 százaléka a versenyképes fizetést helyezi előtérbe a hazatérés érdekében, ám túlnyomó részük mindezek biztosítása mellett sem telepedne le a megyében.

A kérdőívet kitöltők 36,2 százaléka úgy látja: a kulturális események és a szórakozási lehetőségek növelése is javítaná Salgótarján és a térség megtartóképességét.

– A válaszolók között mindössze 273 fiatal van, akinek nincs olyan családtagja, aki külföldön dolgozik. Ez azt jelenti, hogy a megkérdezettek több mint felének legalább egy közeli rokona külföldön dolgozik. Még magasabb azok száma, akiknek családtagjait a belső migráció érinti – részletezte. A válaszadók csaknem 70 százaléka úgy véli, hogy rokonai már versenyképes fizetések esetén sem térnének vissza a megyeszékhelyre és térségébe. A megkérdezettek szűk 30 százalékának véleménye alapján azonban legalább egy családtagjuk visszaköltözne a megyébe megfelelő bérek és munkahely esetén.

Skuczi Nándor, a Nógrád megyei közgyűlés elnöke a fiatalok elvándorlását illetően úgy fogalmazott: a Z-generáció tagjai azok, akik nyelvtudásban jobbak a korábbi születésűeknél, továbbtanulási lehetőségeik szélesek, és a külföldi munkavállalás felé is nyitottabbak.

Fotó: Hüvösi Csaba/ Nógrád Megyei Hírlap

– Motiválásukban nem csak a bér az elsődleges, hanem olyan körülmények is, mint a rugalmas munkafeltételek vagy a digitalizáció. A nagyfokú mobilitás mellett pedig az is fontos, hogy milyen a települési élettér, amiben tanulniuk vagy dolgozniuk kell – hangsúlyozta az elnök.

Hozzátette: ezen generáció tagjai a szabadidő eltöltésében is nagyon aktívak. Érthető, hogy számukra vonzóak a programokkal teli, trendi városi helyszínek. Salgótarjánnak ezen a téren van még tennivalója!

Skuczi Nándor elmondta: a helyi felsőoktatás társadalmi szempontból nagyon fontos, hiszen esélyt ad a továbbtanulásra azoknak is, akik nem tudják finanszírozni felsőfokú tanulmányaikat más, Salgótarjánnál bizony jóval drágább városban.

– Bízunk benne, hogy a megújult főiskolai épület a városnak egy vonzó pontja lesz – tette hozzá.

Kiemelte: a Pest megyéhez legközelebbi két járásunk – a rétsági és a pásztói – már pozitív vándorlási különbözetet mutat, azaz többen vándoroltak oda, mint onnan el. Az elnök bízik benne, hogy a mérleg lassacskán elmozdul a pozitív irányba.

[eweb-voting id="2367517"]

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!