Tűzoltó Télapó

2018.12.06. 20:39

A beteg gyerekekhez is elment a tűzoltók Mikulása (fotók, videó)

Hosszú évek óta látogat el a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Télapója a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórház és a balassagyarmati Dr. Kenessey Albert Kórház-Rendelőintézet gyermekosztályaira Mikulás napján.

T.-N. O.

Forrás: Nógrád Megyei Hírlap

Fotó: Hegedűs Márk

Idén is hatalmas örömmel fogadták az apróságok a Télapót, aki édességekkel lepte meg őket. Egy csemete sem maradhatott ki a találkozásból, így a koraszülöttosztályra és a fertőző betegekhez is bekopogtatott a Pirosköpenyes.

Salgótarjánban pedig a lépcsőzés helyett, a hagyományhoz híven, magasból mentő gépjárművel, az ablakon át érkezett meg a harmadik emeletre a Télapó.

– A katasztrófavédelem számára fontos, hogy a gyerekeknek egy kis örömet szerezzenek ekkor, hiszen a kicsik kénytelenek távol tölteni ezt a napot a szeretteiktől. A tűzoltók az év 365 napján azért dolgoznak, hogy emberi életeket mentsenek meg, most pedig a beteg gyerekeknek kedveskedtek ezzel a kis meglepetéssel – mondta Angyal Eszter, a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője.

Videónkat készítette: Szabó Péter/N.M.H.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!