Összefoglaló

2023.03.26. 21:20

A nap legfontosabb nógrádi hírei egy helyen – 2023. március 26.

A vasárnap sem telt eseménytelenül Nógrádban. Lássuk, hogy mi minden történt március 26-án!

Nool

Március utolsó hétvégéjén ismét csaholástól hangos a Tó-strand és környéke, amely terület immár évek óta otthont ad az Ebtenyésztők Nógrád Megyei Egyesülete (ENME) által szervezett Salgótarjáni CAC Kutyashow-nak. A kutyatulajdonosok több mint ezer négylábút vezettek fel a bírók előtt, amely rekordnak számít a salgótarjáni kutyakiállítások történetében.

Pályakarbantartó munkák miatt kell számítani a változásra azoknak, akik Vác és Diósjenő között vonattal szoktak utazni.

Szenográdi Ferenc pedagógus, újságíró életének 84. évében elhunyt. Fájdalommal búcsúzunk kollégánktól, ahogyan mi hívtuk Feri bácsitól, akinek életét az újságírás tette teljessé.

Lezárul a járóbeteg szakellátás fejlesztésére irányú projekt a Szent Lázár Megyei Kórházban. A megítélt, mintegy 274 millió forint támogatást hat járóbeteg szakrendelés eszközparkjának fejlesztésére fordították.

Ha az elsők között szeretnél értesülni Nógrád megye legfontosabb híreiről, lájkold a Facebook-oldalunkat, ha pedig esténként egyben szeretnéd átfutni a nap híreit, iratkozz fel a Nool.hu hírlevelére!

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!