Jegyzet

2019.01.22. 17:05

Hódító hódok

Úgy negyed évszázada kezdődött az eurázsiai hód visszatelepítése Magyarországra.

Faragó Zoltán

Forrás: Pixabay

A termetes rágcsáló – a világon is a második a dél-amerikai kapibara után – az 1800-as évek közepén pusztult ki az ország mai területéről, legtovább a Szigetköz számára alkalmas, szövevényes csatornákkal, puha- és keményfaligetekkel körbenőtt vízi világában tartott ki. Prémje egykor nagy érték volt, sőt, vízben élő állatként böjti eledelnek tartották a húsát, számíttatván egy kalap alá a halakkal.

Mindenesetre sikerült kiirtani, ahogyan Európa nagy részéről is, hogy aztán az apránként észbe kapó ember védett fajjá nyilvánítsa. A hód hazai kipusztulása után majdnem százötven évvel kezdte meg a visszatérést. Emberi segítséggel persze, mert természetes úton ez bizonyára lassú vagy soha be nem következő folyamat lett volna, a védelem ellenére is. Emlékszem, hogy az 1990-es években a szállítóládában terepre vitt hódokat csak tisztes távolságból figyelték, az állatok pedig nemes egyszerűséggel kirágták magukat a szabad életre.

Szaporodásuk jelei évek múlva a folyóparti fákon hagyott fognyomokon mutatkoztak először. A szabadon engedett példányok szaporulata több mint tíz éve elérte Nógrádot is, pedig a vizes élőhelyek egyáltalán nem jellemzők a megyére. Ma már az Ipoly és a Zagyva mentén is megél a hód: az állatot látni nagy szerencse, de a rágásnyomok már mindenfelé felfedezhetők. Az újrahonosítás tehát sikertörténet. A kár egyelőre elenyésző – kérdés, meddig?

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!