Vita

2018.10.28. 08:23

A költségvetés kavart nagy port a salgótarjáni közgyűlésen

A napokban tartotta októberi ülését Salgótarján közgyűlése: 12 napirendet tárgyaltak, ezek legtöbbjét egyhangúlag elfogadták a képviselők, azonban akadt olyan is, amelyik közel egy órán át tartó vitát eredményezett.

G. K.

Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2018. évi költségvetéséről szóló egyik önkormányzati rendelet módosításának javaslata nagy port kavart, több képviselő is hosszasan elmondta az ehhez fűzött pozitív, illetve negatív gondolatait. A vitát végül Fekete Zsolt, polgármester zárta le, a rendelettervezetet pedig nyolc igen, hat nem mellett fogadta el a közgyűlés.

Ezt követően többek között döntöttek az óvodai maximális csoportlétszám túllépésének engedélyezéséről is.

– A város önkormányzatának fenntartásában működik a Salgótarjáni Összevont Óvoda és Bölcsőde tíz feladatellátási hellyel. Egy csoportra megállapított maximális gyermeklétszám a nemzeti köznevelésről szóló törvény alapján 25 fő. Andóné Angyal Mária, a Salgótarjáni Összevont Óvoda és Bölcsőde vezetőjének kérelme szerint a tagóvodákba beiratkozott és felvett gyermekek – számított – létszáma alapján az önkormányzatnak, mint fenntartónak indokolt a maximális csoportlétszám átlépését engedélyezni a Baglyasi, a Gyermekkert, a Hétszínvirág, a Nyitnikék, a Pitypang, a Szivárvány, illetve a Vadvirág tagóvodák egyes csoportjaiban. A megállapított maximális létszám a nevelési év indításánál a fenntartó engedélyével legfeljebb húsz százalékkal léphető át.

Az engedélyezett létszámtúllépés nem veszélyezteti a szakmai munkát az intézményekben, a tagóvodák a tárgyi feltételeknek és a vonatkozó jogszabályoknak megfelelnek – mondta Fekete Zsolt. A javaslatot egyhangúlag fogadta el a közgyűlés.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!