1705 őszén az egész ország Szécsényre figyelt

„Recrudescunt inclytae gentis Hungarae vulnera…”, azaz „Ismét felsajognak a nemes magyar nemzet sebei” – ezzel a mondattal kezdődött II. Rákóczi Ferenc híres manifesztuma, amivel 1703-ban elindította nevezetes felkelését. A zászló kibontatott és rögvest nagyon sokan csatlakoztak a mozgalomhoz, a harc pedig egyre jobban kiteljesedett.

Másfél-két év alatt pedig eljött az ideje annak, hogy létrehozzák a szabadságharc hivatalos politikai és gazdasági szerveit, legitim intézményeit, egyúttal alapot teremtve arra, hogy Rákóczi nemzetközi értelemben hiteles tárgyalópartnerré váljon.

A gyűlést eredetileg – a rendi hagyományokat követve – 1705. szeptember elsejére, Rákos mezejére hívták össze, ám menet közben úgy alakultak a hadi állapotok, hogy ez a kijelölt helyszín alkalmatlanná vált, így esett a választás az északabbra, a biztonságosabb nógrádi övezetben fekvő Szécsényre, ahová Rákóczi – szintén a tradíciók ősi elvén – fejenkénti részvételre szólította fel a nemességet.

Szeptember közepére hatalmas tömeg gyűlt össze a Borjúpást nevű széles mezőre, nem messze attól a ponttól, ahol az Ipoly egy éles kanyarulattal nyugat felé folytatja útját.

A Borovszky Samu által szerkesztett Magyarország vármegyéi és városai kiadványsorozat Nógrád vármegyéről szóló könyve így írja le a látványt, ami a korabeli szemtanú elé tárult:

„A két fősátor, az ország sátora és a fejedelem sátora, a szécsényi vár ligete alatt elterülő mezőség közepe táján állott, az élével Pöstény felé irányítva, a karabélyos lovas testőrségből, a palotásokból és a hajdúkból képezett kettős hadvonal között. A két fősátortól keletre, a hadvonalon kívül állottak gróf Forgách Simon, gróf Esterházy Antal tábornokok, Szatmár, Ugocsa, Szepes, Ung, Zemplén, Bihar, Kraszna, Torna és Bereg vármegye sátrai, egészen a dolányi határig (vagyis a mai Benczúrfalváig – a szerző). A déli oldalon, kezdve a Káprás erdőtől, kissé az Ipoly felé kanyarodva, majd közvetlenül a várhegy alatt végigvonulva helyezték el Túróc, Heves, Nógrád, Nagy-Hont, Kis-Hont, Pozsony és Nyitra vármegye, továbbá gróf Esterházy Dániel és gróf Csáky István tábornokok sátrait. Bars, Zólyom, Borsod, Gömör vármegye, valamint Andrássy sátra a tábor délnyugati oldalát környezte. A fősátrak északi oldalának a közelében a fejedelem udvari emberei, tisztviselői, majd gróf Bercsényi Miklós fővezér és udvari népe, továbbá Árva, Sáros és Abaúj vármegye küldöttei, a nyugati oldalon pedig a tanácsnokok, a fejedelem biztosai, a konyhák és a podgyászkészlet nyertek külön-külön elhelyezést.”

A diéta szeptember 12-én kezdődött meg, 6 püspök és 36 főrendi tag jelenlétében, akik megrökönyödve vették tudomásul, hogy maga Rákóczi csupán külső szemlélője szeretne lenni az eseményeknek, mindent rábízva a rendek akaratára. Ezzel egyrészt elhárította magáról a zsarnok vádját, másrészt viszont utat nyitott olyan heves vitáknak, amelyek a tanácskozások levezénylésére kiválasztott, köznemesi többségű Udvari Tanács, illetve a főnemesek között alakultak ki. Végül aztán a rendkívül erőteljes fellépésű, határozott Bercsényi gróf érdeme volt, hogy az indulatok kellőképpen lecsillapodtak.

A legfontosabb határozat egyrészt az államforma eldöntése kérdésében született, a lengyel minta alapján rendi konföderáció jött létre, ami elvi síkon nem zárta ki a Habsburgokkal való megegyezés esélyét, gyakorlatilag azonban ettől Rákóczi teljes mértékben elzárkózott. Másrészt viszont elfogadta a vezérlő fejedelemmé történő megválasztását (szeptember 17-én), ami szintén kompromisszum eredménye, hiszen egy esetleges megkoronázást több indokból is kizárták, hiszen például a trónra emelést a szabadságharc fő szövetségese, XIV. Lajos francia király sem helyeselte. A konföderáció ötlete végül szerencsésnek bizonyult, mert lehetőséget biztosított a kuruc intézményrendszer kiépítésére, és komoly felhatalmazást is adott Rákóczinak az államfői jogok gyakorlása terén, míg a túlzott hatalmat a 24 tagú szenátus létrehozása korlátozta.

A további, Szécsényben született intézkedések és döntések közül kiemelendő még a Ráday Pál által szerkesztett Hadi Edictum, amit szeptember 28-án szavaztak meg a rendek. Törvényben rögzítették, hogy aki korábban fegyvert ragadott a felkelés oldalán, egészen a háború végéig, a béke megkötéséig kötelező szolgálatban maradnia – ami szinte rögtön komoly ellenkezést váltott ki a kurucoknál, nem egy későbbi dezertálásra okot adva. Hadi szempontból az országgyűlés határozatai lényegében csak néhány finanszírozási kérdést oldottak meg, valódi előrelépés e tekintetben nem történt.

A diéta igazi érdemeként hangsúlyozzák viszont a történészek, hogy hosszú viaskodás után az ország nagy részén megszűntek a katolikus-protestáns templomviták, szinte faluról falura haladva rendezve a felmerülő polémiákat. Szintén fontos törvény született itt a korábban politikai okokból kivégzett, így az eperjesi vésztörvényszék által halálra ítéltek kárpótlására, ami általános szimpátiát keltett a Felvidéken.

Összességében elmondható, hogy a Rákóczi által október 2-án aláírt törvények a kuruc állam megszervezése és a társadalmi problémák lecsendesítése terén komoly eredményeket hoztak, ugyanakkor a talán legfontosabb kérdésben, a hadszervezet részletezésében nagymértékű hiányosságok maradtak, amelyek aztán elkerülhetetlen következményekkel jártak. Egy biztos azonban: II. Rákóczi Ferenc tekintélye Szécsényben tovább növekedett, és megegyezéses alapokon nyugvó, higgadt politizálás jellemezte az első kuruc országgyűlést.

(Borítóképünkön: Hiteles dokumentumok és képek várják a vendégeket, Fotó: Torjay Attila)