garázdaság

2019.07.24. 11:09

Visszapillantón bosszulta meg az előzést egy férfi Nógrádon

A rétsági rendőrök előállítottak egy 39 éves férfit, aki egy hirtelen végzett manőver miatt lett dühös a sértettre.

Forrás: Shutterstock

A Rétsági Rendőrkapitányság garázdaság vétség megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 39 éves nógrádi lakos ellen.

A nyomozás adatai alapján a férfi július 23-án 19 óra 30 perc körül Szendehely irányából Rétság irányába közlekedett a 2-es számú főúton járművével, amikor Szendehely után a sértett az általa vezetett gépkocsival elé besorolt. A 39 éves férfi a manővert sérelmezte, ezért Nógrád településig követte ezt a járművet.

A település belterületén a 39 éves férfi a megálló gépjárműhöz szaladt, és letörte annak bal oldali visszapillantó tükrét, valamint belekapaszkodott az ajtó üvegébe, mely ettől kitört. A rendőrök a rendőrkapitányságra előállították, gyanúsítottként kihallgatták a férfit, aki a cselekmény elkövetését elismerte.

Forrás: police.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!