bemásztak az ablakon

2019.07.26. 10:20

Tévét akartak lopni egy pásztói lakásból, de tetten érték a három férfit

A pásztói rendőrök elfogták a két férfit, akik egy szellőztetés miatt nyitva hagyott ablakon át másztak be a sértett lakásába, valamint fiatalkorú társukat.

Forrás: police.hu

A Pásztói Rendőrkapitányság lopás vétség kísérlet megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 36 éves és egy 46 éves férfi, valamint egy 16 éves fiú ellen.

A nyomozás adatai alapján a két férfi és fiatalkorú társuk július 24-én kihasználta, hogy egy pásztói családi ház ablaka szellőztetés céljából nyitva volt. A nyílászárón át a két férfi a lakás szobájába bemászott, míg a 16 éves társuk kint figyelt. Az ingatlan helyiségében a két férfi egy televíziót vett magához, ami közben a tulajdonos őket megzavarta. A két férfi a sértett felszólítására a televíziót letette, majd a helyszínről mindhárman elmenekültek.

Fotó: police.hu

A pásztói rendőrök a bejelentést követően rövid időn belül beazonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható két férfit és 16 éves társukat, akiket a rendőrkapitányságra előállítottak, és gyanúsítottként kihallgattak.

Forrás: police.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában