Krimi

2021.09.18. 07:37

Még a rendőrök is sírva fakadtak a látványtól: szörnyű dolgot rejtegetett a hátsó kertjében egy fiatal

Egyelőre nem tudni, hogy kerülhetett a fiatal férfi kertjébe a rettenetes doboz.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Még szeptember 6-án érkezett egy névtelen bejelentés az iredelli rendőrség, amely szerint az egyik helyi ingatlan mögött egy holttest lehet eltemetve. A helyi hatóságok szerdán vonultak ki a Tomlin Mill Roadon található házhoz, amelyet átkutattak – írja a Bors.

A hátsó kertbe érve sokkoló látvány fogadta a rendőröket.

A házkutatás során az ingatlan mögötti udvarban egy sírra lettek figyelmesek, amelyben egy apró emberi maradványokat tartalmazó dobozt találtak. A házban élő 19 éves Alex Holden Bestet haladéktalanul a helyi rendőrörsre szállították.

Jelenleg is nyomoznak az ügyében

A gyermekhez tartozó emberi maradványokat jelenleg is vizsgálják, egyelőre mindössze annyi bizonyos, hogy az egy kislány volt – írja a WBTV.

Egyelőre semmit sem tudni arról, hogy a férfi milyen kapcsolatban lehetett a gyermekkel, illetve hogy a maradványok hogyan kerültek a kertjébe. Bestet letartóztatták, 10 ezer dolláros, azaz hárommillió forintos óvadék ellenében szabadulhat.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!